2017-ben megjelenik a Crash Bandicoot Remaster
A Crash Bandicoot N.Sane Trilogy ára ugyan nem derült ki, de az igen, hogy a Naughty Dog által fejlesztett első három rész kap helyt a pakkban.
A Crash Bandicoot N.Sane Trilogy ára ugyan nem derült ki, de az igen, hogy a Naughty Dog által fejlesztett első három rész kap helyt a pakkban.
A PlayStation Experience-en jelentette be a Naughty Dog az Uncharted következő felvonását, a The Lost Legacy-t, ám ez mégsem teljes értékű folytatás.
Nincs április 1-je, nem vicc, a mai nap derült égből villámcsapásként érkezett egy trailer, amivel a Naughty Dog bejelentette a The Last of Us Part 2-t!
Ragnar Tornquist játéka egyben kerül a digitális boltokba, kedvezményes áron. Márciusban már megvásárolható a Dreamfall: Chapters.
A Team Ico játékára felvett előrendelések nagy száma a Sony-t is meglepte. Három nap múlva megjelenik az évek óta várt kaland.
Immár nem csak konzolokon, de PC-n is elérhető a csalódást okozó Watch Dogs folytatása, ami nem csak új helyszínt, de új hőst is adott nekünk.
Az Xbox One már több hónapja megelőzi a havi eladási számok alapján a PS4-et, a Microsoft pedig újabb címeket tett elérhetővé a kompatibilitási programjában.
A likvidálandó személy ezúttal Marrakesh-ben tűnt fel, a kopasz, vonalkodós bérgyilkosnak hét napja van kiiktatni a Halál Angyalát.
Az Initiative-videók megnézésével nem csak közelebb kerülhetünk egy játékon belül elérhető jutalomhoz, de a játék történetét is megismerhetjük.
Megérkezett a játékmenetet bemutató előzetes, de a szereplők arcának mozgásával nem volt mindenki elégedett. A végleges játék kiforrottabb lesz.
Eltávolíttatná a Zenimax az ingyenes, a Doom világát és roguelike játékelemeket ötvöző DoomRL rajongói alkotást az internetről.
Nincs MondoGames PC Guru Show régi Guruk nélkül, úgyhogy ha hiányzik valamelyik szám a gyűjteményedből, itt az alkalom a pótlására.
És igen, a TGA 2016 talán legjobban várt bemutatója, a Mass Effect: Andromeda gameplay-trailere is befutott.
A TGA 2016 alkalmából a The Walking Dead Season 3: A New Frontierbe is lehetőségünk volt betekinteni, ami dupla epizóddal nyit.
Végre a múltba is bepillantást kaptunk az Assassin’s Creed című film legújabb klipjében. Aguilar akcióban, nem is akárhogy!
Kodzsima Hideo életműdíjat kapott a TGA 2016-on, hálából megmutatott nekünk egy kellemesen szürreális videót a Death Strandingből.
A TGA 2016 első nagy bejelentése a Bulletstorm remasterelt változata volt, a Full Clip Edition, amiben még Duke Nukem is megjelenik.
A dobozos Titanfall 2 már a megjelenésekor is gyengébb volt eladások terén, mint a maga idején az elődje. A digitális kiadásnál is ez a helyzet.
A Battlefront egy olyan DLC-t kap, amit a Rogue One ihletett, ráadásul a filmmel egy időben érkezik. Eléggé veletek van az erő egy új DLC-hez?
Ha a PlayStation boltjának új akciójában szereplő játékok közül vásárolsz egyet, akkor a lista többi játéka közül választhatsz egyet ingyen.
A zombik már a nyakunkban lihegnek, hisz mindjárt itt az új Walking Dead, melyben a korábbi döntéseink is számítanak. A mentések megvannak még?
A sorozatban új rekordot állított be a Final Fantasy XV, az első napon világszerte 5 millió példányt szállítottak le belőle.
A kukacok véget soha nem érő háborújának legújabb felvonása, a Worms: W.M.D. hamarosan ingyenes frissítést kap.
Megkezdődött a GOG téli vására, melynek alkalmából most ingyen osztogatják a Neverwinter Nights Diamond Edition-t.