PC Guru 16/05 – Magyar sikersztori
Világ-exkluzív előzetes, két steames teljes játék, segítség a streameléshez – mindez és sok egyéb a májusi PC Guruban.
Világ-exkluzív előzetes, két steames teljes játék, segítség a streameléshez – mindez és sok egyéb a májusi PC Guruban.
A Mass Effect: Andromedát fejlesztő BioWare legújabb nyilatkozata szerint a program valóban csak 2017 elején jelenhet meg.
A minap megjelent Stellaris már az első napon több rekordját is megdöntötte a Paradox Interactive stúdió történetében.
A tavalyi PS4-es kiadás után napra pontosan egy esztendővel később a Steamen is elérhetővé válik a JRPG sorozat két felújított epizódját tartalmazó csomag.
Immár hivatalos, e hónap végén játszhatunk a The Witcher 3: Wild Hunt második nagy kiegészítőjével, a Blood and Wine-nal.
A népszerű horrorjátékot fejlesztő Scott Cawthon ígérete szerint nem csak a mozik vásznaira, hanem konzolokra is ellátogathatnak a vérszomjas animatronikok.
A fénymásolótól kezdve a mosógépen át a bankautomatáig már mindenen láttuk futni a Doomot, de láncfűrészen még nem. Eddig…
Tegnap még csak a 8. volt, ma már az ötödik legutáltabb trailer a Call of Duty: Infinite Warfare. Szerintetek bekerül a mai nap a top 3-ba?
A DICE számára kulcsfontosságú a Battlefield 1 indulása, jelentette ki ezt Daniel Berlin, a stúdió projektvezető dizájnere.
A szezonbérlettel rendelkezők hamarosan belevághatnak a csapat-orientált shooter új kiegészítőjébe, ami végre rendes traileren is megmutatja magát.
Az Uncharted 4: A Thief’s End társdirektora szerint jobb, ha nem kapkodjuk el a játékot, inkább kiélvezzük a pillanatot.
Ezen a héten is itt a lehetőség, hogy kitárgyaljátok a Trónok harca aktuális epizódját, amelyben újra bepillantottunk a múltba.
Csak hét videó kapott több dislike-ot a Youtube-on, mint a Call of Duty: Infinite Warfare. A női Szellemirtókat és Justin Bibert is beelőzte.
Géppuska a rozsdásodó tetőre, robbanódárdák oldalra, és már száguldhatunk is a végzetünkbe a poszt-apokaliptikus MMO-akció játékban, a Crossoutban.
A Mafia-sorozatban kulcsfontosságú szerepet játszik az autóvezetés, és ez nem lesz másképpen a Mafia 3-ban sem.
Most lepődjön meg mindenki! Az Amerika Kapitány: Polgárháború jött látott és győzött, de leginkább tarolt a pénztáraknál.
Úgy tűnik, hogy a Battlefield 1 megjelenését követő első DLC ingyenes lesz, legalábbis ezt lehet levonni az Origin adatlapjáról.
Az Overwatch nyílt bétájának kezdete óta több mint 800%-kal megnőtt az Overwatch pornó-keresések száma.
Nem kizárt, hogy az akció-RPG várva várt kiegészítője már ebben a hónapban megérkezik.
A Battlefield 1 trailere rengeteg olyan apróságot rejt, ami igazán autentikussá teszi. Az egyik rajongó egy videóban össze is szedte ezeket.
Visszatérünk a Marsra, két különálló Bosszúállók-filmet kapunk, Seth McFarlane pedig sci-fi komédiasorozatot rendez. Ez történt a filmvilágban.
A Turn 10 Studios úgy tűnik, újabb kiegészítőt készített a Forza Motorsport 6-hoz. A Nascar versenyek kerülhetnek a középpontba.
A sok spekuláció után végre részletesebb információkhoz jutottunk az új Nvidia Geforce GTX 1080 és GTX 1070-es videokártyákról.
Május végén jelenik meg a Total War: Warhammer, néhány rajongó modja már a startkor elérhető lesz.