Fallout 3 részletek
Rengeteg mennyiségű szöveg lesz a Bethesda Fallout 3-jában, több mint 40 000 sornyi, ezzel meghússzorozva az első rész szövegmennyiségét.
Rengeteg mennyiségű szöveg lesz a Bethesda Fallout 3-jában, több mint 40 000 sornyi, ezzel meghússzorozva az első rész szövegmennyiségét.
Szinte napra pontosan négy éve jelent meg egy egyedi, szokatlan, innovatív RTS, mely talán nem kavart akkora vihart a műfajban (amellyel bizonnyal a halvány marketing is okolható), ám kikerülni, szó nélkül hagyni semmi esetre sem szabad. Aki szerette, most örülhet: készül a folytatás!
Jövőre kerül boltokba az Obsidian legújabb RPG-je, az Alpha Protocol, amiben Mike Thornto CIA-ügynökkel kalandozhatunk világszerte.
Tegnap jelentették be, hogy a Fable 2-nek lesz gyűjtői kiadása, és hogy augusztusban három kis arcade játék is meg jog jelenni, amivel a Fable 2 szerencsejátékait próbálhatjuk ki.
Őszinte leszek, amikor azt mondom: a kissé középszerű (?) Hellgate: London készítőitől azt vártam, hogy a Diablo 3 bemutatása után azonnal nyilatkoznak valami döbbeneteset - erre azonban még én sem számítottam...
Azt hiszem, a sok ömlengés mellett azért fontos kitérni egy szinte minden cikkben megfogalmazott negatívumra is a Bioware-rel kapcsolatban: annyira beleszerettek az egyszerűsítésbe, hogy néha nehéz megtalálni mögötte a játékot.
Azt hiszem, teljes magabiztossággal állíthatom, hogy az online szerkesztőségből talán én vagyok a legnagyobb Diablo-rajongó, mégsem írtam róla eddig - ám ennek vége. Nézzük, mit tudhatunk a készülő Blizzard klasszikusról!
A népszerű Galactic Civilizations II a Dark Avatar és a Twilight of the Arnor expanzió után most új kiegészítőlemezt kap, ami az Endless Universe nevet viseli.
A MySims a Nintendo Wii-n és DS-en való tavaly őszi megjelenése után idén októberben PC-re is megérkezik, új karakterekkel és új online funkcióval.
Az Infinity Ward jelenleg „egycímes” csapatnak számít; a 2002-ben alakult brigád a Call of Duty első, második, és negyedik epizódjával bebetonozta magát a háborús céllövöldék műfajában -- de ezzel azért sokáig nem tudják kihúzni...
Ezúttal három darab értékes SMC Router keresi gazdáját, nincs más dolgotok, csak jelentkezni kell játékra, és az esélyt máris megadatott...
Petíciót indítottak a Crysis rajongói, hogy megmentsék a szeretett játékszériájukat. Mellesleg azt is szeretnék elérni, hogy csökkenjen a kalózkodás mértéke.
A Custom Crysis Config v1.31 segítségével komoly teljesítménynövekedést érhetünk el a Crysisszal, ezzel búcsút intve a néha diavetítésszerű játékmenetnek.
Talán még nem késő szólni, hogy ingyenesen játszható most hétvégén a teljes Day of Defeat. A Valve az új, Palermo update miatt tette lehetővé az ingyen hétvégét.
Veszélybe került a Fallout 3 ausztráliai megjelenése az ottani szigorú jogszabályok miatt. Az is elképzelhető, hogy az ausztrálok kimaradnak a folytatásból.
Idén ősszel kerül a boltokba a budapesti Atomic Motion fejlesztésében álló, Xbox360-ra és PC-re készülő Raven Squad: Operation Hidden Dagger.
Bár a PGO Külvilág rovata még nem üzemel (a fejlesztés gőzerőkkel folyik), ez nem akadályoz meg minket abban, hogy ilyen-olyan módon bővítsük a PC Guru Online tartalmát. A képregényeket követően igyekszünk majd könyvekről, filmekről, DVD-kről is beszámolni nektek, s ezen törekvésünk előfutára az első DVD jellegű írásunk, amely konkrétan egy anime-sorozat első kiadványát veszi górcső alá.
Az év végén fog a boltokba kerül az EA Command and Conquerre alapuló FPS-e, a Tiberium, amiről most egy-két új információ derült ki.
Lehet akármennyi fok, potyoghatnak rózsaszín elefántok az égből, a Guru akkor is elkészül. Ennek fényében érkezik a hihetetlen hőfokok ellenére is a júliusi PC Guru, amely ismét kecsegtető tartalommal várja az olvasókat.
Nem is egy, hanem rögtön két játékra invitálunk benneteket. A kvízjáték adott, ám a Lényverseny talán még jobban felcsigáz majd mindenkit!
Hamarosan a francia kiadó- és fejlesztőcég, az Ubisoft játékai is elérhetőek lesznek a Microsoft egyik nagy konkurense, a Macintosh gépein.
Hatalmas közhellyel indítva: a Lénylabor jött, látott, és győzött, jelenleg már több mint 1,3 millió kreatúra hemzseg az interneten, noha Will Wright elárulta, a szeptemberi indulásig olyan 100 ezerre számítottak...
A hétvégi párizsi Blizzard rendezvényen a stúdió különböző beosztású potentátjai kitartóan állták az újságírók rohamait. Az interjúkból apró, érdekes morzsákat fel-fel lehet csipegetni a kaliforniai szupercsapat jövőbeli terveiből is.
Az Activision a Pókember-rajongók kezébe adta a lehetőséget, hogy kiválasszák a Web of Shadows című játékuk leendő borítóját.