Tessék bekészíteni az alusisakot, már biztosan feltámad az X-akták
A Hulu berendelte Ryan Coogler rebootjának pilot epizódját, ráadásul a showrunner kilétére is fény derült.
A Hulu berendelte Ryan Coogler rebootjának pilot epizódját, ráadásul a showrunner kilétére is fény derült.
Meglepő kijelentést tett a legelső Xbox társalkotója, szerinte ugyanis az új CEO már kaszával a kezében érkezett.
A Vitality irányítója dollármilliókat keresett videójátékokból, pedig nem is szereti őket, derült ki egy interjúból.
Jelentős változások történtek az Age of Empires 2: Definitive Edition tengeri hadviselésében.
Az előző epizód olyan magasra tette a lécet, hogy az első kritikák szerint az utolsó rész nem feltétlen tudja ezt megugrani. De aggódni azért még így sem kell.
Elkezdődtek a Wednesday következő szezonjának munkálatai, a Netflix pedig ismertette a fontosabb szereplők listáját.
Az Assassin’s Creed éppen az a széria, amire már ráférne egy jelentős megújulás és úgy néz ki, ez össze is jöhet végre.
A Nexonnál az ARC Raiders lesz a minta, ami alapján a live service játékok készülnek. Ezt Patrick Söderlund vezetői kinevezésével betonozták be.
Már több mint egymillióan rakták kívánságlistára a Windrose Crew kalózos túlélőjátékát, ami szinte minden téren többet kínál, mint a Ubisoft nagyot bukó live service címe.
Mert hat színben is elérhető lesz, ezek közül kettő online exkluzív formában.
A ZeniMax oldalán fellelhető, időközben kibővített álláshirdetés alapján az id Software több vasat is tart a tűzbe – csak nem feltámad a Quake?
Az Apple ismét egy merész színnel próbálkozhat meg, miután a kozmikus narancs iPhone állítólag sokak kedvence lett.
Doug Cockle meglepő rangsort állított fel a The Witcher 3 szerelmi szálai között.
Minden szülő számára fontos kérdés, hogy milyen lábbelit válasszon gyermekének. Ez nem csupán a kényelem vagy a megjelenés miatt lényeges, hanem a gyerekek egészséges fejlődése szempontjából is. Az optimális cipő megtalálása összetett feladat, amit számos tényező befolyásol: az évszak, a gyermek korosztálya és a mindennapi aktivitások.
Ez egy sokak által került vagy éppen kellemetlen téma, pedig érdemes vele foglalkozni, mivel komoly fizikai és pszichológiai hatással lehetnek az érintettekre. Az intim fertőzések például kialakulhatnak gombás, vírusos, bakteriális vagy parazitás okokból. Ha nem kezelik őket megfelelően és időben, súlyos szövődményekhez vezethetnek.
Phil Spence utódját, Asha Sharmát nem fogadta tárt karokkal a közösség, de ez nem is csoda: nagyon inautentikusnak tűnik az új vezérigazgató online jelenléte.
Egy tehetséges rajongó a fejébe vette, hogy a Unity motor segítségével szó szerint testközelbe hozza a BioWare klasszikus RPG-jének világát.
Te, egy zseblámpa, meg fél tárnyi pisztolylőszer. Ezek mellett nem is kell más ahhoz, hogy szembenézhess a legrosszabb rémálmaiddal.
Ebből a piros űrsisakból bármilyen pattogatott kukorica jobban esik.
Kevés szebb születésnapi ajándékot tudnánk elképzelni, mint nyerni ott, ahol az első Majorét is szerezte 11 éve apEX.
Egy orosz csapatnak köszönhetően személyi számítógépekre is befut az eredetileg PSP-n megjelent Vice City Stories, ráadásul nem egy mezei porttal van dolgunk.
Történelmi kudarcot könyvelhet el Timothée Chalamet furcsa sportfilmje a BAFTA-n, de az Oscaron még bármi lehet.
A videójátékok körében kissé tapasztalatlan Asha Sharma egy X-posztra reagálva hintette el, hogy a zöldek visszakanyarodhatnak az exkluzívokhoz.
Új cím bukkanhatott fel a dinoszaurusz-franchise következő részéhez, ami egyre valószínűbbnek tűnik, hogy elkészül.