TippmixPro CS:GO Masters – A Békéscsabai E-Sport Egyesület útja a rájátszásig
A csapat elsőként a Lenovo Legion Honvéd csapatával csap majd össze a rájátszásban.
A csapat elsőként a Lenovo Legion Honvéd csapatával csap majd össze a rájátszásban.
Tizenöt év eseményeit tárja elénk az új epizód, árulta el George Miller rendező. Forgatási képek érkeztek Ausztráliából.
Készülhetnek a Lenovo Legion Honvéd szurkolók!
A Sony egy újabb klasszikusa látogat el a PC-s közönséghez, bár nem a megszokott módon.
Az Absolver készítőinek új játéka is legalább annyira megmozgathatja az embert, mint a Ring Fit Adventure.
Új elemekkel, nagyobb csomagolással és egy-két áramvonalasítással tért vissza a Chachapoya, melyben kincsvadászként kell értékes bálványok után kutatni, és azokat a riválisok előtt megszerezni.
Hatalmas számokkal ért véget a Bungie és az Elite Boss Tech pereskedése az utóbbi által készített csalások kapcsán.
A gördeszkás sorozat első két felvonása ugyan megkapta megérdemelt felújítását, de a későbbi részek már nem.
Egy kis, független csapat az Unreal Engine 5 segítségével igyekszik újraalkotni a klasszikus Silent Hill-t.
Csütörtökön kezdődik a rájátszás!
Izgalmas hétnek nézünk előbe streaming fronton. Összegyűjtöttük nektek a hét legizgalmasabb netflixes és hbo-s premierjeit.
Egy újabb országban kapott korhatár besorolást a Skull & Bones, amely alapján a játék megjelenése már itt lehet a kanyarban.
Három éve már, hogy a Barotrauma Early Accessbe lépett, ennek apropóján adtak ki hozzá egy hatalmas frissítést.
Június 23-ig érhető el ingyenesen az a sci-fi akció-kalandjáték, amiben először használtak motion capture technológiát az animációkhoz.
Visszatér az ex-kommandós Robert McCall, hogy védelmébe vegyen egy ártatlant. Denzel Washington régi partnere kaphatja a szerepet.
Az Evil West nem szokványos western akciójáték lesz, itt ugyanis ravasz banditák helyett vérszomjas vámpírokra kell vadásznunk.
Dörgedelmes háború készülődik Anthrasax és a Meta-llicana segítségére siető, szűzlány csókjával felélesztett Dark Schneider között.
Minden eddiginél többen ugrottak neki a Capcom klasszikusának az érkező új rész bejelentése után.
Hogy válik valaki kigurumi előadóvá? Milyen nehézségekkel és szépségekkel jár ez a hivatás? Erről beszélt nekünk Mira Edafedd.
A Blizzard sokat kritizált mobilos címére már megjelenése után nem sokkal rengeteg pénzt szórtak el a felhasználók.
Hamarosan ismét rengeteg nyomott árú cím közül szemezgethetünk a Valve platformján.
Az elveszett madarak Simon Jimenez bemutatkozó regénye, ennek ellenére nem kell félni tőle, hiszen a könyv egy rendkívüli utazásra hív.
Hatalmas elismerésben részesült a Microsoft konzoljainak születését és múltját bemutató Power On: The Story of Xbox.
Végre megjelenési dátumot kapott a Red Games az Apple Arcade kínálatában már bizonyított alkotása.