Loot boxok nélkül érkezik az Overwatch 2
A Blizzard lövöldözős játékának folytatása úgy tűnik inkább elhagyja a meglepetés mechanikát.
A Blizzard lövöldözős játékának folytatása úgy tűnik inkább elhagyja a meglepetés mechanikát.
A Blizzard egy látványos animációs rövidfilmmel leplezte le a sorozat folytatásának egyik újoncát.
Korábban nem mutatkozott esély a Trónok harca főszereplőinek visszatérésére, most azonban meggondolhatta magát az HBO.
Néhány napig költekezés nélkül belekóstolhatunk pár érdekes címbe.
Vadiúj szereplőkkel készül a legendás sorozat feldolgozása. Az HBO Max közzétette az Original Sin első előzetesét.
A Square Enix klasszikusának felújítása, vagyis pontosabban annak első része újabb közönséghez érkezik meg.
Kate Bush, összeesküvés-elméletek és Wes Craven klasszikus tinihorrorja is erős hatást gyakorolt a Stranger Things alkotóira.
A Square Enix közvetítésén vethettünk egy pillantást a felújítás következő fejezetére is, és azt is megtudhattuk, hogy mikor érkezik.
Lassan tizenöt év után teljesen új formában tér vissza a Zack Fair kalandjait bemutató alkotás.
Egy neves szivárogtató arra utal, hogy a jövőben Nintendo Switch, PC, PlayStation és Xbox platformokra is érkezik egy Crisis Core Remaster.
Sokatmondó snittel zárul a netflixes Blonde előzetese, amiben Ana de Armas formálja meg minden idők legfotogénebb nőjét.
A Witch Beam, az Unpacking című sikeres indie puzzle játék fejlesztője elárulta a rajongóknak, hogy egy felfedezetlen easter egg utal a következő játékukra.
Közhelyesen szólva hamarosan nagyvászonra kerül az egyik legjobb Stephen King horror, amit nem Stephen King jegyez.
A PlayStation 5 a TikTok-hoz hasonló új videószerkesztési funkcióval, a Bits-szel bővül, amellyel a játékosok rövid gameplay-klipeket szerkeszthetnek és megoszthatnak másokkal.
Az eddigi nagyobb durranások után most egy picit visszavettek, és egy kisebb, de egészen hangulatos puzzle-játékot húzhatunk be.
A karácsony a legnépszerűbb, legszélesebb körben ünnepelt alkalom mind a családi, baráti, mind az üzleti kapcsolatokban. A karácsonyi ajándékozás hagyománya régi szokás, amely kilépett a személyes viszonyok köréből, és igazi kereskedelmi ünneppé lépett elő.
Amennyiben a kezdő lépéseket megtettük akváriumunk megtervezése érdekében, kiválasztottuk a megfelelő méretű akváriumot, és elhelyeztük a legoptimálisabb helyre, akkor következik annak helyes berendezése.
Sylvester Stallone első sorozat főszerepét játszhatja el, rögtön ígéretes gengsztertörténet karakteres főhőseként láthatjuk őt.
Lezárult a hetek óta tartó félelem és reszketés a Twitch-streamer életében, ugyanis zaklatója előzetes letartóztatásba került.
Paródiának és trash sorozatnak is beillik a Netflix fantasy animéje. Magyar feliratos előzetest kapott a BASTARD!!.
A PC-s közösség panaszai után a Capcom ismét lehetővé tette, hogy a legutóbbi Resident Evil frissítéseket vissza lehessen állítani a pre-gen verziókra.
A StudioMDHR imádnivaló, de rendkívül izzasztó platformének végére pont került, de ez persze még közel sem a vég.
A Blizzard felfedte, hogy mikor próbálhatjuk ki a sorozat folytatását, és ma még pár meglepetéssel is készül.
Kijött a vezeték nélküli változat a LIX-szériához, ami mindössze 10 grammal pufibb elődeihez képest, viszont a kialakításában több pozitívum is megfigyelhető.