Ezekkel bővül június elején a Game Pass
A Microsoft bejelentette, hogy milyen játékok csatlakoznak szolgáltatásának egyre bővülő kínálatához.
A Microsoft bejelentette, hogy milyen játékok csatlakoznak szolgáltatásának egyre bővülő kínálatához.
Lara Croft első újjászületésének egyik hozadéka volt az eredeti Tomb Raider egész jól sikerült, ám méltatlanul elfeledett remake-je, ami idén lett 15 éves.
A Ubisoft korábbi ígérete és tegnapi utalása után végre felfedte, hogy mikor újul meg az egyiptomi kaland.
Ahogy sejthető volt, a Star Wars Jedi: Survivor sajtóközleménye megerősítette, hogy a Fallen Order folytatása nem jelenik meg PS4-re és Xbox One-ra.
A játék céljára szánt notebook tesztje után most kipróbáltuk a Dell egy általános felhasználású Inspiron gépét is.
A Kingston új, hardveresen titkosított USB-jével kivédhetők a Brute Force és BadUSB támadások.
Neill Blomkamp, az Elysium és a District 9 rendezője jelenleg utóbbi folytatásán dolgozik. Hírbe hozták egy játékadaptációs ötlettel is.
A '60-as évek ismét visszatérnek a Destroy All Humans 2 vadonatúj remake-jével, aminek most leleplezték a megjelenési dátumát.
A horrorjáték fejlesztőjének felvetése egy esetleges Xboxra való portolással kapcsolatban rengeteg támogatást kapott a rajongóktól.
Egy egykori fejlesztő szerint nem sokon múlott, hogy többjátékos mód nélkül jelenjen meg a klasszikus.
Ázsiai jellegű tinihorrort készít az Eleven stúdió, amiben egy telefonos alkalmazás intéz halálos kihívást hőseink elé.
Aki a moziban kihagyta, immár otthon is megnézheti a legújabb Harry Potter filmet. Izgalmas előzetest vágott az HBO.
Átmenetileg költekezés nélkül a kosarunkba dobhatjuk a Runner Duck csapatának 2017-es alkotását.
Szépen megindult az utóbbi időben a CD Projekt RED alkotásának szekere.
Juju kockazápor, szomjazó föld és két sámán: a kockák és a kártyák kombinálásával késztet a Konja arra, hogy ne csak kiszolgáljuk királyunkat, de próbára tegyük a szerencsénket is.
A Disney hatalmas népszerűségnek örvendő sorozata már biztosan visszatér egy negyedik szezonra.
A Ubisoft rejtélyes utalással jelezte, hogy hamarosan megérkezik az egyiptomi kaland frissítése.
A nyár beköszöntével számos izgalmas sorozat és film érkezik a tengerentúlról, Európából és Ázsiából a Netflix kínálatába.
A Phasmophobia csapata folyamatosan adagolja a kontentet az elkötelezett horror-rajongók számára, és egy új frissítés, amely hamarosan érkezik, ezt a tovább folytatja.
A Sony június 1-jén várható bejelentése előtt a 2022 júniusára szóló PS Plus ingyenes játékok online kiszivárogtak, és úgy tűnik, igazán masszív a felhozatal.
A Dishonored 2017 óta nem hallatott magáról, de az Arkane Studios új álláshirdetése arra utalhat, hogy a sorozat új része már fejlesztés alatt áll.
A legendás horror-szerző, Stephen King elmondta, hogy írt egy novellát Rattlesnakes (Csörgőkígyók) címmel, amely az 1981-es bestseller, a Cujo folytatása.
Amikor véget ér A nagy pénzrablás, jön helyébe az Egy hosszú éjszaka. Újabb spanyol gengsztersorozat érkezik a Netflixre.
A játék egyik alkotója a minap megjelent teaser után megerősítette, hogy a folytatás valóban sötétebb és titokzatosabb lesz, mint a Fallen Order.