Már a kártyajátékokban is a mesterséges intelligencia az úr (x)
Hiába az ügyes trükkök, pókerarc és több éves tapasztalat, az MI-t nem könnyű átverni.
Hiába az ügyes trükkök, pókerarc és több éves tapasztalat, az MI-t nem könnyű átverni.
A Lucasfilm elnöke számolt be a csúszáról és azt is elmondta, hogy miért nem nevezi trilógiáknak a Star Wars filmeket.
A nagysikerű zombis vonal után új irányba indul a stúdió, többek között a The Witcher-sorozat egykori készítőivel.
Egyre több eszköz vesz minket körül a mindennapokban – szerencsére itt a megoldás.
Egy hazai csapat dolgozik a kiadó egy egykori keresztes lovag kalandjait bemutató alkotásán.
Ha a magyar mozikban nem is mutatják be, hamarosan internetes forgalmazásba kerül Bruce Willis gengsztertörténete.
A Bohemia Interactive hivatalosan is leleplezte katonai szimulátor sorozatának következő állomását.
„Variációk egy témára” jeligével vágtunk neki a Catacombs harmadik kiadásának és kompaktabb variánsának, a Catacombs Conquestnek.
A Digital Extremes legújabb védjegye alapján úgy tűnik, hogy már közkedvelt alkotása utódján munkálkodik.
A Square Enix ikonikus sorozatának legutóbbi fő felvonása kora ellenére továbbra is szépen fogy.
A játék hamarosan új fejezetet kap Roots of Dread címmel, és ezzel együtt néhány izgalmas újdonság is érkezik a rajongók számára.
A PS1 egyik klasszikusa, a Need for Speed 3: Hot Pursuit felettébb jól néz ki ebben az UE5 remake-ben.
Egy kiszivárgás után megállapítható, hogy az Abandoned tényleg kezd úgy kinézni, mint egy Kodzsima-játék.
A kiadó vezérigazgatója beszélt a Red Dead Online frissítéseiről, a #SaveRedDeadOnline hashtagről és a Rockstar jövőbeli terveiről.
Gáspár Sándor, vagyis Róka finoman utalt rá, hogy elkészülhet a kétezres évek népszerű magyar filmsorozatának új epizódja.
Ahogy mondani szokás, párosan szép az élet. Ezúttal azonban egy szokatlan kombináció, egy billentyűzet és egy szék kettőse járt nálunk.
Egy új RPG a Stardew Valley mechanikáját varázslatos új szemszögből mutatja be: a játékosok craftolhatnak, varázsolhatnak, főzhetnek bájitalokat és még sok mást.
A maga is számos sportjátékot kiadó cég nagy potenciált lát a márkában.
Rövid kedvcsinálót kapott a Brass Token már kizárólag az új konzolgenerációra érkező játéka.
Aki kifecsegi a Sikoly 6 történetét, meghal – vallja a tinislasher sorozat oszlopos színésznője. Alakul az új rész stábja.
Az Intercept Games ráadásul már nem első alkalommal csúsztatja el közkedvelt játéka folytatását.
Második kiegészítőjét is megkapta a legendás Dűne-társasjáték felújított változata. A CHOAM & Richese két új frakcióval és két apró toldalékkal keresi a rajongók kegyeit.
A Warner Bros. bejelentette, hogy mikor kóstolhat bele a nagyközönség is free-to-play alkotásának összecsapásaiba.
A Mediatonic beharangozását követően megtörtént a nagy bejelentés, melynek részeként free-to-play ösvényre lép a játék.