Piacvezető okostelefon-márka lett a HONOR Kínában
Legalábbis 2022 első negyedévében, és egyúttal olyan márkákat utasított maga mögé, mint az Apple, vagy a Xiaomi.
Legalábbis 2022 első negyedévében, és egyúttal olyan márkákat utasított maga mögé, mint az Apple, vagy a Xiaomi.
Tizenhárom évvel a film megjelenése után McG azt kívánja, bárcsak megtartotta volna a film sötétebb befejezését, amely megölt volna egy központi karaktert.
A furcsa nevű főszereplő sokáig képezte találgatások tárgyát, ám most Ron Gilbert tisztázta, hogy honnan a név.
Tavalyi sikersorozataik után a legnépszerűbb európai produkciót porolják le a Netflix koreai alkotói. Premierdátumot kapott A nagy pénzrablás feldolgozása.
Az Aerox 5 az a fajta gamer egér, amit a géphez csatlakoztatása előtt is percekig bámul az ember, ugyanis rendkívül jópofa dizájnnal áldották meg.
A Milano hűtőszekrénye legendássá vált, ugyanis állandóan nyitva hagyta valaki a hajón, most pedig kiderült, hogy hányszor próbálták a játékosok becsukni.
Egy elkötelezett fejlesztő az eredeti Far Cry teljes bővített modján dolgozik, amely FarCry Returns címmel egy nem hivatalos folytatásként fog szolgálni.
Nem kell már sokat várni, heteken belül mozikba kerül az eredeti filmek főszereplőivel kiegészült Jurassic World 3.
A PlayStation Twitter-fiókja nemrég egy új videót tett közzé, amely az Uncharted-film különböző videojátékos easter eggjeiről szól.
Egy rajongó jóvoltából hamarosan minden eddiginél jobban elmerülhetünk a FromSoftware alkotásában.
Hatalmas lelkesedéssel fogadta a Top Gun 2-t a CinemaCon közönsége, a Mission: Impossible 7 előzetese viszont nevetést váltott ki.
A Microsoft népszerű szolgáltatása ismét tovább bővült, ezúttal egy közkedvelt sorozat legfrissebb felvonásával.
A Microsoft felfedte, hogy ezúttal milyen címeket próbálhatunk ki a Free Play Days részeként.
Már folynak a megújult PlayStation Plus munkálata, melynek várható kínálatából most feltűnt pár régi kedvenc.
A Psyonix közkedvelt kocsikkal focizós alkotásába hamarosan újabb járgányok gördülnek be.
Kiderült, hogy mikor számíthatunk az Electronic Arts nagysikerű alkotásárának következő felvonására.
Bár a tranzakció lezárulása ugyan még messze van, de a folyamat ezzel újabb nagy lépést tett előre.
A Bandai Namco sorozatának legutóbbi felvonása újabb mérföldkövet tudhat maga mögött.
A Microsoft Activision Blizzard megvásárlására tett ajánlatát nemrég jóváhagyták – ezt a bejelentést azonnal követte az MW2 logójának leleplezése.
Új hivatalos videót kapott az Alice: Asylum, amely felfed néhány részletet a játék komor horror világából.
Megérkezett a hazai mozikba a Downton Abbey új moziepizódja, de bemutatnak egy olasz és egy norvég vígjátékot is.
A found footage stílusú filmet Rob Savage rendező készíti, aki 2020-ban a Host című Zoom-horrorfilmmel robbant be.
Minden korábbinál kiélezettebb harc várható a Jurrassic World új epizódjában. Visszatérnek az eredeti filmek főhősei is.
Elég rá néhány pillantást vetni, hiszen ott van a főmenüben, a galériádban és utána már a rémálmaidban is.