A Marvel's Spider-Man szeptemberben egy rendkívül kellemes meglepetésnek bizonyult. Élvezetes, azonnal kézreálló irányításával, szemkápráztatóan gyönyörű látványvilágával és rendkívül dinamikus harcrendszerével nem csupán a Pókember-rajongók szívébe lopta be magát, hanem még azok is szívesen játszottak vele, akik életükben nem olvastak egyetlen képregényt sem. Persze az adaptáció a rajongókat is maximálisan kiszolgálta: temérdek utalással lett megtömve, amik kapcsolódtak a régi és új képregényekhez, filmekhez, de még összességében a Marvel-univerzumhoz is. Mind a játékosok, mind a kritika imádta – mi is 93%-ot adtunk rá októberi számunkban –, ezért borítékolható volt, hogy a hatalmas hype meglovaglását a Sony nem fogja egyhamar elengedni. Személy szerint nagyon megörültem a hírnek, hogy a The City That Never Sleeps kapásból három DLC-vel jön, hiszen Pókember világa hatalmas, bárkit be lehet hozni egy remek, pár órás kaland erejéig. Közben a szükséges frissítések sem maradtak el, az 1.08-as update behozta a New Game+ opciót, amivel már akár Ultimate nehézségi szinten is tolható a játék, illetve fejlesztettek a fotó módon, és hibákat is orvosoltak, majd október 23-án befutott az első DLC.

Macska-jaj

A kezdő kiegészítő a The Heist (A nagy balhé) nevet kapta, és véleményem szerint ez sikerült mind közül a legjobban. Visszatér az alapjátékban már megimsert, de csak nyúlfarknyi melléktörténetet kapott Black Cat, akinek itt jóval nagyobb szerep jut. És mivel ő Pókember exe, kapunk nem kevés humoros diskurzust Peter és M.J. között, akiből, naná, hogy előtör a féltékenység zöld szemű démona. A játékmenet egyébként semmit nem változott az alapjátékhoz képest, a készítők inkább csak a történetre gyúrtak rá. De olyannyira nincs semmi újdonság, hogy még a visszatérő kihívások is az egyik, az alapjáték során egy mellékküldetésben megismert karakterhez, Screwballhoz nyúlnak vissza, aki ismét megjelenik, hogy a közösségi média felületét kihasználva borsot törjön az orrunk alá. Újfent nem maradhattak ki a városszerte megjelenő bűntények sem, melyekről még mindig egy rendőrségi diszpécser tájékoztatásai alapján értesülhetünk, ám legalább hátizsákok helyett ellopott festményeket gyűjtögethetünk, melyek megkeresésére egy rejtélyes exzsaru kér meg bennünket, de túl sok egyéb tennivaló amúgy nem vár ránk a laza 3-4 órás játékidő során. A sztori viszont legalább egy orbitálisan nagy cliffhangerrel ér véget, ami után már csak az igazság kiderítése végett is mihamarabb indítanánk a következő kiegészítőt.

spider-man-the-heist.jpg

Az unalom városa

A Turf Wars (Bandaháborúk) a csomag leggyengébb eleme, egy végtelenül sablonos főgonosszal (jöhetett volna egy Hammer Headnél kidolgozottabb ellenfél is) és kvázi zéró újdonsággal. Ennek hatására számomra merő unalom volt végigtolni az ismét 3-4 órásra húzott sztorit. Fisk lesittelése, valamint a magánhadsereg kivonulása után a város szabad prédája lett a maffiavezéreknek, akik természetesen rögvest nagyszabású háborúskodásba kezdenek a területekért, Peternek pedig fel kell kötnie a gatyáját, hogy rendet vágjon az eluralkodott zűrzavarban. Lehetőség van ismét bázisokat foglalni, ha nem a fő szálon ügyködnénk, de valamiért a kihívásos feladatoknál már megint Screwball teszi tiszteletét, úgyhogy akinek az előző DLC-ben nem ment az idegeire, most már az sem kerülheti ezt el. Persze csak akkor, ha ismét 100%-ra szeretne teljesíteni mindent, de előre szólok: érdemes felkészülni rá, hogy a Turf Wars esetében már nagyon érezhető a rókabőr, az egész kaland bűzlik a repetitív játékmenettől és az ötlettelenségtől. Nem igazán értem, hogy mi járhatott a fejlesztők fejében, hiszen a Spider-Man 2018 egyik legkönnyebben megszerezhető platinája volt, amit csak az unalomba fulladó bűntények abszolválása akasztott meg picit, de még ezek teljesítésével sem éreztük azt, hogy megfeküdték volna a gyomrunkat. Ehhez képest a bűntények itt is megjelennek, kapunk belőlük szép számmal. Próbálták egy kicsit személyesebbre, sőt „darkosabbra” venni a történeti szálat a nyomozó Yuri Watanabe előtérbe tolásával, de mire a sztori végére értem, már el is felejtettem az egészet. Itt a lelkesedésem teljesen alábbhagyott, és kissé félve vágtam neki a befejezésnek.

spider-man-turf-wars.jpg

Erőtlen lezárás

Az utolsó kiegészítő a Silver Lining (Reménysugár) névre hallgat és elvarrni hivatott az előző kettő DLC-ben behozott maffia-szálat. Visszatér Silver Sable, akivel Pókfej már összetűzésbe keveredett az alapjátékban, ám itt egyfajta barát-ellenség viszony alakul ki köztük: mindenki a saját céljaiért harcol, de ennek érdekében végig egymásra vannak utalva. Az unalomig elcsépelt bűnöldözések és bázisfoglalások mellett a mostanra az irritáló-faktort kimaxoló Screwball-kihívások jelentik a tényleges tartalom oroszlánrészét, ami viszont édeskevés. Jómagam szívesebben láttam volna ezt a három kiegészítőt egyetlen egészben, persze mellőzve az említett frázisokat. Az olyan klassz aspektusok megmaradhattak volna, mint Yuri nyomozós mellékküldetése, valamint a festmények kézre kerítése, így egy bő tízórás egészként nem jelentkezett volna a keserű szájíz a tartalomnak hazudott OCD-s feladatok miatt. Olyan zseniális egészet alkotott az alapjáték, hogy teljesen értetlenül állok a The City That Never Sleeps előtt. A dialógusok még mindig jók, a Peter és Miles közötti laza mentor/tanítvány szövegek viszik a prímet, pedig szegény Morales általában a lehető legrosszabbkor telefonál (kis GTA IV-utánérzés), illetve a Peter és M.J. közötti civódás is humorosra sikerült. Minden kiegészítő csomagban feloldhatunk további extra ruhákat (mellékesen jegyzem meg, hogy kedvencemet, a 2002-es Sam Raimi mozifilm gúnyáját nem is itt, hanem ingyenes frissítéssel kaptuk), de ezeket a képregények kitartó rajongói fogják csak értékelni.

spider-man-silver-lining.jpg

Ha rangsort kellene állítanom, akkor egyértelműen a The Heist-Silver Lining-Turf Wars lenne a sorrend, hiszen bármennyire is szerettem a Spider-Mant, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a kiegészítőkbe az összekapcsolódó történetei szálon kívül semmi említésre méltó tartalmat nem tettek. A grafika még mindig pazar – bár változtatható napszakbeállítás ezúttal nincs –, az irányítás sem tartalmaz váratlan újdonságokat és a harcrendszer sem lett átdolgozva. Szóval, aki eddig szerette az Arkham-játékokból ellesett bunyókat, az ezúttal is elemében lehet, illetve ha nehéznek találta anno Task Master kihívásait, a képesség- és ruhafejlesztésekhez itt garantáltan bezsebelheti a hiányzó tokeneket (más kérdés, hogy ezt az ingyenes New Game+ is felkínálja). De mégis, valamiért végig ott motoszkál az emberben, hogy ez a csomag egyszerűen nem méltó az alapjátékhoz. Olyasmi, mintha az Insomniac a tavalyi hatalmas bevételek után elment volna a Maldív-szigetekre nyaralni, és közben hátrahagytak fél tucat embert, hogy rakjanak össze valamit, amiből még folyik be némi pénz. 

A The City That Never Sleeps sem minőségben, sem tartalomban nem képes hozni ugyanazt a szintet, sablonokra és már lerágott csont játékelemekre építkezik, emiatt pedig én személy szerint csak óvatosan, egy leárazás keretein belül merem ajánlani, hiszen az csak az egyik fele, hogy történetben folytatja 2018 egyik legnagyobb durranását, de mivel vajmi kevés új tartalmat nyújt, a végigjátszása nagyon könnyedén csaphat át merő unalomba.

spider-man-the-city-that-never-sleeps.jpg