Karl a felettébb mókás Bento névre keresztelt állomáson tengeti mindennapjait egyszemélyes legénységeként felügyelve, hogy minden rendeltetésszerűen működik-e, ha pedig épp mégsem, akkor gyorsan orvosolja a problémát. Vagyis, ha úgy vesszük, még sincs teljesen egyedül, hiszen a fedélzeti számítógép mesterséges intelligenciája, a csípős áramkörű Gorky mindig szívesen szóval tartja – Karl akár akarja, akár nem. Egy nap egy rejtélyes rádióadás azonban mindent megváltoztat.

Rögtön szembetűnő a Still There gyönyörű rajzolt grafikája, ami rendkívüli részletességgel tárja elénk a Bento csupán néhány apró szobából álló, de annál több műszerrel telepakolt fedélzetét és rengeteg apró kis elemét. A vezérlőpult tengernyi kapcsolóját, csúszkáját és gombját meglátva azonnal le is vert a víz, különösen miután szembesültem vele, hogy ezek bizony nem csak látványelemek. Az állomás lassú zongorajáték hangjával fokozott elszigeteltségét megtörő, egyébként frenetikusan megírt párbeszédek kiélvezése mellett ugyanis az időnk nagy részét a különböző karbantartások elvégzésével töltjük, amik sajnos sosem merülnek ki egyetlen egyszerű gombnyomásban.

A rendszerek könnyebb átlátásához van ugyan egy praktikus kis kézikönyvünk, de gyakran még ezt átlapozva is a megoldáson morfondírozva vakargatjuk a fejünket. Alternatívaként akár Gorkytól is kérhetünk útmutatást, de többnyire sajnos ő sem bizonyul túl nagy segítségnek, sőt, ha teheti, valami megalázó megjegyzéssel még tetézi a helyzetet – vagy azt javasolja, hogy sakkozzunk. Egyes feladványoknál felajánl ugyan a játék egy könnyített verziót, de sokat ez sem változtat a helyzeten. Ráadásul a legegyszerűbbnek tűnő feladatok – például egy kávé lefőzése – is a fedélzeten átívelő több lépcsős folyamattal vihetők csak véghez, az összetettebbekről már nem is beszélve. Hiába a kézikönyv, a legtöbb esetben a játék egyszerűen nem ad elég támpontot és még tippeket sem kapunk, a feladatok átlépésére pedig egyáltalán nincs lehetőség. A másik nehezítés, hogy egyes panelek nevének felirata olyan apró, hogy még a fejlesztők is tettek hozzájuk a játékba egy nagyítót, viszont a gyengébb látásúaknak, lehet, még ez sem mindig fog segíteni.

A Still There játékideje alapvetően nem túl hosszú, de ennek nagy részét nem is a karbantartások teszik ki, hanem az, hogy próbáljuk beazonosítani a hiba okát, az érintett panelt vagy eszközt, no, meg levezetni a javításhoz szükséges folyamatot. Szimulátornak semmiképp sem nevezném – bár ki tudja, nem vagyok asztronauta –, de a Still There nem könnyen adja magát, pedig az űr ürességének hangulatát remekül hozza.

A Still There nehéz eset, mert a maga módján egy igazán érdekes játék. A kézzel rajzolt világ a melankolikus zongorajátékkal jól visszaadja Karl és a Bento elszigeteltségét, a párbeszédek színesek és humorosak – különösen Gorkyval –, a sztori és a karakterek is érdekesek, de a játék nagyobb részét mégis az állomás üzemeltetésének kihívásai, az inkább frusztráló, mintsem az elégedettség érzésével eltöltő feladványok adják. Mindent egybevéve tehát csak azoknak ajánlanám, akik kifejezetten szeretnek támpont nélkül szöszölve elveszni a billentyűk és kapcsolók forgatagában, eszközöket bekalibrálni és e-maileket írogatni, ezek és egy nagy adag türelem nélkül ugyanis ebbe a kalandba nagy valószínűséggel beletörik a bicskájuk.