Már az Xbox 360-as verzióban is a játék vége felé járok, a Cliffside Bunker nevű pályán, ahol egy harcot követően Lara megkapja a játék egyik fejlesztését, amivel már nehezebb tereptárgyakat is képes mozgatni az íjából kilőtt kötelek és egy kis szerkezet segítségével. Természetesen miután megkapod a fejlesztést, azonnal ki is kell próbálni, hiszen csak ezzel lehet továbbjutni. Én szeretnék is, de ez történik:


Ha nem lenne világos a dolog, akkor a konténernek a daruval együtt el kellene lendülnie az irányomba, majd le kellene esnie és lyukat kellene vágnia a padlóba, hogy tovább tudjak haladni. Nos, ez nem történik meg, hanem a konténer ott lebeg a levegőben, én meg bámulhatok rá, mint borjú az új kapura. Az meg gondolom mindenki számára látszik már a lövések leadáskor, hogy a pálya ezen része nagyon bugzik, a "túlélő ösztön" bekapcsolásakor is érzékelhető, hogy valami nagyon nincs rendben.

UPDATE: Közben kiderült, hogy a probléma lényege az, hogy egymásba lóg két ugyanolyan konténer (ezért vibrál a célkereszt, az egyik konténer aktív a nyílvesszőknek, a másik nem), és azért nem mozdulnak, mert az aktív beleakad az inaktívba (ez utóbbinak elvileg nem kellene ott lennie). Van akinek sikerült ezt a problémát megoldani a gránátvetővel, tehát a robbanással szétválasztotta őket, de én akárhányszor próbáltam, nekem nem jött össze...

A dolog azért is igen kellemetlen, mert a pálya ezen szakasza rögtön egy mentési pont után van, így vissza sem tudok lépni a játék egy korábbi pontjára, hogy hátha megszűnik a probléma (természetesen a játék kikapcsolása, sőt, a konzol kikapcsolása sem segít). Szóval se előre, se hátra, kezdhetem az egészet elölről, ha konzolon is végig akarom tolni a programot...

(A videót Xbox 360 konzolon rögzítettem 720p felbontásban, az Avermedia Game Capture HD segítségével.)