Scott Pilgrim annyira hétköznapi karakter, hogy elsőre nem is nagyon érti az ember, miképp lehet egy világszinten népszerű képregény címadó főszereplője. A húszas évei elején járó srác olyan, mint nagyjából bármelyik hasonló korú olvasóm, a legnagyobb különbség köztetek, hogy Scott nem Budapesten vagy Magyarország más településén tengeti a mindennapjait, hanem az óceán túloldalán, a kanadai Torontóban. Amúgy az élete lehetne bármelyikünké, hiszen a hétköznapok Scott számára is a (jobbára sikertelen) munkakeresésből, videojáté­kok nyüstöléséből és a csajozásból állnak, sőt, még van egy kis zenekara is, amiről mindenki tudja, hogy esélytelen a nagyobb közönségek meghódítására. Szóval minden zajlik a maga középszerű medrében, s mindez nem is kívánkozna egy képregény oldalaira, ha nem következne be a nagy fordulat – ahogy az az életben lenni szokott, úgy Scott világában is megjelenik „a” lány, és természetesen ahogy „a” lányok megjelenésekor az történni szokott, fenekestül felfordul minden...

     

A nőkkel csak a baj van

Scott végzete a New Yorkból Torontóba költöző futárlány, Ramona Flowers, akit megismervén főhősünknek rá kell jönnie, hogy ez a barátnő dolog nem is olyan egyszerű, mint ahogy ő azt korábban sejtette. Az első találkozásokat követően Scott számára hamar világossá válik, hogy ezúttal nem lesz elég a lány kegyeibe férkőzni, ahhoz, hogy ott tartósan meg is maradhasson, barátunknak fel kell vennie a „harcot” (és nem csak képletesen...) Ramona korábbi fiúival, s bizony már az is elég baljós jel, hogy ők heten vannak (mint a gonoszok), azt pedig mindenki tudja – aki már vergődött bármilyen párkapcsolatban –, hogy az exbarátok „szelleménél” vészjóslóbb felleg aligha árnyékolhatja be egy friss szerelem fénylően kék egét. Scottra tehát kemény küzdelem vár, s ez az a pont, ahol a Bryan Lee O’Malley képregényének zsenije előbukkan, ugyanis a szerző az alapvetően hétköznapi problémákat nyakon önti jókora adag fantasztikummal, szerep- és videojátékos kikacsintásokkal, és nem átallja keverni a nyugati és keleti képregénykultúra egyes elemeit.

Ennek köszönhetően hősünk két átlagos probléma átgondolása közepette néha (képileg is a mangákra hajazó) eltúlzott küzdelmekben vesz részt, ahol néhány jól irányzott pofon szintlépéséhez vezet, a több elemből álló kombók teljesen bevett dolgok, a levert ellenfelek néha loot-ot hagynak maguk után, és a győztes akár még a térközi sugárutakon is közlekedhet. Hogy aztán ismét visszatérjünk a kőkemény realitások talajára, ahol néha dönteni kell, ruhára vagy kajára verjük el a pénzünket, ahol a szakítás igenis fájó és keserves dolog, és ahol az exbarátnők alkalmanként bizony igen keményen képesek belekavarni az ember amúgy elsőre ízletesnek tűnő levesébe.

Scott Pilgrim élete ennek köszönhetően néhol fantasztikusan szórakoztató, néhol pedig fájóan ismerős, és éppen ezen kettősségének köszönhetően remek olvasmány. O’Malley képregénye humoros, fiatalos, fordulatos, tele van különböző popkulturális utalásokkal, szerethető karakterekkel operál, és minden elrugaszkodott eleme ellenére is életszagú marad. Ennek az ötvözetnek köszönhetően pedig az sem véletlen, hogy villámgyorsan hatalmas népszerűségre tett szert, már készül belőle a mozifilm, videojáték a Ubisoft műhelyeiben, és ami a legfontosabb, már csak egy hajszál választ el minket attól, hogy hazánkban is kapható legyen a sokak által rajongva szeretett képregény.

     

Minden jó, ha van vége

Az összesen hat kötetet számláló Scott Pilgrim sorozat idén tavasszal érkezett meg a hazai képregénypiacra a Nyitott Könyvműhely  jóvoltából, és külön öröm, hogy a 6. Magyar Képregényfesztiválon (amely május 22-én került megrendezésre a budapesti Gödör Klubban) nemcsak a nyitó rész, de rögtön az első két kötet is megjelent, és még 2010 folyamán a kezünkbe vehetjük majd a széria magyar kiadásának harmadik darabját is.

Habár maga a kiadvány elsőre egy szabvány mangára hajaz, hiszen kis formátumú (A5) és fekete-fehér oldalak segítségével jeleníti meg Scott világát, megijedni azért nem kell, hiszen a kis könyv a keleti képregényekkel ellentétben nyugati módi szerint balról jobbra olvasható, és megnyugtató az a tudat is, hogy a japán képregénycsodákkal ellentétben Bryan Lee O’Malley nem kívánta legalább kétszáz részen keresztül húzni az eseményeket, hanem megelégedett a visszafogott hat kötettel, így előreláthatólag másfél év alatt itthon is a végére fogunk érni Scott Pilgrim nagy kalandjának. Persze olvasmányban és képekben a féltucat rész ellenére sem lesz hiány, hiszen csak az első rész 165 oldalt számlál, a második pedig rá is kontráz erre, hiszen már 200 oldalon szórakoztatja a nagyérdeműt.



Az első kötetet most meg is nyerheted, ha ellátogatsz a Facebookra és csatlakozol a nyereményjátékunkhoz!