Mikor először hallottam egy S.H.I.E.L.D sorozatról, nagyon megörültem neki. Én hülye azt gondoltam, hogy majd abban fogjuk megismerni jobban Sólyomszemet, Fekete Özvegyet és Fury igazgatót, hiszen önálló filmet nem kaptak és nem is feltétlenül kellenének. Egy sorozat tökéletesen jó lett volna, megismerni ezt a három karaktert és ezt az ügynökséget.
Az ABC csatornán, már tuti, hogy le fog menni egy teljes évad, azonban én mérhetetlenül csalódott vagyok. A sorozatban ugyanis, Coulson lesz a főszereplő és az ő új csapata, amit egyszerűen nem értek.
Minek kellett visszahozni, ezt a teljesen érdektelen és jellegtelen karaktert? Ráadásul főszereplőnek?! Már a Bosszúállóknál sem értettem az emberek reakcióját. Olyan gyászt rendeztek neki egyes emberek, amilyet még nem láttam! Egyáltalán nem kedveltem ezt a figurát, a halálát pedig egy vállrándítással elintéztem. Mások meg úgy bőgtek utána, mintha legalább Stark halt volna meg.
Az ő halála, persze csak blöff volt, hogy Fury, a Bosszúállókat összerántsa. A sorozat állítólag, nem a szuperhősökre fog koncentrálni, hanem Coulson-ra és a csapatára. Ehhez képest, már az első előzetesben benne van Cage (talán ő az), akit megakarnak fogni. De, ha nem a különleges emberekről fog szólni, akkor mi lesz a sorozatban? Nyomozgatnak, meg takarítanak a Bosszúállók után vagy mi?
Nem tudom...
Vegyesek az érzéseim a sorozattal kapcsolatban és a trailer sem hozott igazán lázba.

Trailer: