10. Prey 2



A Prey első része 2006 meglepetésjátéka volt, innovatív technikai megoldásaival ,(túloldalt is mutató portálok, megmászható falak/plafonok) és az akkor még ereje teljében levő id Tech 4 motorral. A produktum cirka 12 évnyi fejlesztés után persze már nem ütött akkorát, mit azt a Human Head emberei várták, de azért kellemes időtöltés volt végigjátszani Tommy hajmeresztő kalandjait, amiben még cheat sem kellett a halhatatlansághoz.
A 2. rész a bejelentés, valamint egy E3-as prezentáció után szépen eltűnt a süllyesztőbe, és a mai napig bőszen hallgatnak felőle a Bethesdánál, pedig az eddigi információk alapján egy nagyon ígéretes folytatás van (volt?) készülőben.
Bár a szellemlét ment a kukába, a portálokkal és a gravitációs szőnyegekkel együtt, (remélhetőleg) lesz helyette parkour, mellékküldetések, szabadon bejárható helyszínek, szerepjátékos elemek, kidolgozott univerzum...hát várhatunk ennél többet egy folytatástól?
A kiadó szerint a játék még készül, és valamikor meg is fog jelenni, ez azért mindenképp bizakodásra ad okot. Remélem nem a levegőbe beszélnek, nagy kár lenne ezért az alkotásért.

9. Grand Theft Auto V



A Rockstar Games méltán népszerű sorozata idén immáron az ötödik számozott epizóddal adja fel a leckét a konkurenciának, ami az eddig látottak alapján nagy eséllyel pályázhat az Év játéka címre.
A helyszín a San Andreasban már megismert Los Santos és környéke, annyi különbséggel, hogy a bejárható terület sokszorosa az ottaninak, sőt, a fejlesztők minden eddigi alkotását felülmúlja játéktér szempontjából. A dolog pikantériája, hogy töltőképernyőt csak indításkor látunk majd, ami egy jelen generációs konzolokra készülő játéktól nem kis teljesítmény.
Csak hogy ne tűnjön üresnek a homokozó főhősből rögtön 3-at is kapunk, akik járművek tömkelegével róhatják majd a kilómétereket, és több tucat tevékenységgel üthetik el az időt, mindezt lenyűgöző képi világgal, hogy ne csak nekik, de nekünk is jó legyen.
Hivatalos PC-s bejelentés még nem történt, de mivel eddig minden epizód tiszteletét tette személyi számítógépen, valószínűleg itt is elkészül majd a port, remélhetőleg elfogadhatóbb minőségben, mint a IV. epizód esetében.

8. Wolfenstein 2(?)



És akkor következzék a lista első spekulációja, melyről csak annyit lehet tudni, hogy a Zenimax Sweden már lefoglalt egy domain nevet, melynek köze lehet a szériához.
Én mindenesetre nagyon örülnék egy folytatásnak,a Return the Castle Woldenstein máig a kedvenc FPS-eim közé tartozik, zseniális hangulata, és változatos játékmenete miatt, valamint a külföldi kritikusok által lehúzott, Raven Software jegyezte Wolfenstein is bejött, főleg a szerepjátékos elemeknek, és a szintén jól szuperáló atmoszférának köszönhetően.
Remélhetőleg hamarosan (talán az E3-on) bejelentésre kerül az új rész, és nem csak légből kapott pletyka az egész. (Ha hihetünk John Carmack korábbi állításának, mindenképpen lesz új epizód, ő pedig nem szokott valótlant állítani.)

7. Witcher 3 - Wild Hunt



Ríviai Geralt első kalandja megjelenésekor egy igazi unikum volt az RPG-k tengerében, hisz elsőként ignorálta a történetből a jó-rossz ellentétet, s előtérbe helyezte a moralitáson alapuló döntéseket, melyek közül soknak csak órák után lett következménye. A lenyűgöző sztori mellé kaptunk egy (játékos berkekben) új, lenyűgöző, sötét és kliséktől mentes fantasy világot, badass főhőst, ritmusalapú harcrendszert, és gyönyörű látványt, ezek egyvelege pedig elegendő volt ahhoz, hogy a CD Project RED csapata felkerüljön a térképre.
A 2. rész új szintre emelte a sorozatot mind külcsín, mid belbecs szempontjából, de forradalmat nem hozott...
...nem úgy, mint a 3. rész, mely nem titkoltan a Skyrim babérjaira tör, a trónfosztás pedig teljességgel elképzelhető, hisz a Wild Hunt már a next-gen érában lát majd napvilágot, ez pedig rengeteg olyan lehetőséget ad a fejlesztők kezébe, amivel minden ízében tökéletes szerepjátékot tehetnek le az asztalra. Úgy legyen.

6. Bioshock Infinite



A listán szereplő játékok közül ez az, amire a legkevesebbet kell várnunk, hisz már jövő héten a gépeinken tudhatjuk ezt a zseniálisnak ígérkező alkotást.
A Bioshock első része túlzás nélkül tekinthető mérföldkőnek az FPS-ek történelmében, hisz olyan, már-már művészi elemeket tartalmazott látvány és játékélmény szempontjából egyaránt, melyre addig nem volt példa. Repture víz alatti városa design szempontjából máig az egyik legigényesebb játékbeli helyszín, a játék pedig minden szegmensében kitűnő. Az Unreal 3 által életre keltett világ sokszínű és változatos, a benne folytatott harcok egyszerre taktikusak és brutálisak, a történet fordulatos, az epilógus szívszorító...a végeredmény pedig végleg elmosta a határt játék és művészet között.
A 2. rész minden aspektusában rókabőrnek tekinthető, hisz a helyszín ugyanaz, a játékmenet is maradt a régiben, az egészet pedig megtoldották egy teljesen felesleges multiplayer-el. Persze ami egyszer működött, az működött másodszorra is, csak épp a katarzis maradt el.
Amit azonban minden bizonnyal elhoz majd az Infinite, megy a mélyből a magasba repíti a játékost, egészen a felhőkig, Columbia békésnek semmiképpen nem nevezhető városába. Merőben más élményben lesz tehát részünk, amit immáron a klausztrofóbiában szenvedők is élvezhetnek majd, de ami az eddigi részekben jó volt, értendő ezalatt a harcrendszer és a történetvezetés, ahhoz nem nyúltak hozzá drasztikusan, pusztán finomhangolás történt. Ez pedig mindenképpen jó, hisz így rögtön otthon érezzük majd magunkat ebben az új világban, amit talán az Év FPS-e kínál. Hamarosan kiderül mennyire jöttek be a számítások, de szerintem nem kell majd csalódnunk...

5. The Elder Scrolls VI



A felsorolt játékok közül ez az alkotás az, melyre még egy apró utalás sem történt, érkezésére mégis 100 %-ban számíthatunk, ennek pedig két oka van.
Az első teljesen triviális: a pénz. A korábbi részekből, különös tekintettel a Skyrim-ból rengeteg példány kelt el eddig, a Bethesda pedig bolond lenne elkaszálni egy ilyen patináns szériát.
A másik a kronológiában keresendő, hisz a nemsokára érkező Elder Scrolls Online évszázadokkal az eddig megjelent részek előtt játszódik, így elég nyilvánvaló, hogy kapunk még számozott folytatás(oka)t.
Ez azonban még elég sokára várható csak, addig pedig kényelmesen elleszünk a Skyrim-hoz készült jobbnál jobb modifikációkkal, vagy a fent említett MMO ággal.

4. Dragon Age III - Inquisition



A Dragon Age első része 2009-ben osztatlan sikert aratott mind a kritikusok, mind a játékosok körében. Ez persze nem csoda, hisz a BioWare ismételten egy lenyűgöző RPG-t hozott tető alá, az új világ pedig kellemes felüdülést nyújtott a fantasy-k tengerében.
Ehhez még hozzájött a grandiózus, ezerféleképpen alakulható sztori, melybe nem csak döntéseink, de kasztunk, fajunk, illetve választott eredettörténetünk is közrejátszhatott, plusz ott voltak a kidolgozott, érdekes karakterek, a zseniális párbeszédek, és a változatos helyszínek.
A második rész már nem volt ilyen népszerű, "köszönhető" ez a kevés újdonságnak, az egyszerűsödött játékmenetnek, vagy a kicsi játéktérnek. Mindez talán a rövid fejlesztési időnek tudható be, hisz másfél év egy CoD-hoz elég, egy cirka 80 órás játék folytatásához nem. Mondjuk én speciel nem értek egyet minden váddal, például a sztori jobban tetszett, a főhőssel való azonosulás sokkal könnyebb volt, a társak kidolgozottsága máig példaértékű, a harcrendszer pedig egyenesen pazar. Persze mindez ízlés kérdése...
A 3. résszel a készítők már nem kockáztatatnak, ez a fejlesztési időn is meglátszik, hisz a játék már csak a következő generáció időszakában fog megjelenni, valamikor jövőre. A látványról a már nem egyszer bizonyított Frostbite 2 gondoskodik majd, a bejárható terület sokszorosa az eddig látottaknak, (állítólag egy helyszín nagyobb lesz, mind a 2 teljes területe) főhősünk pedig, mint ahogy azt a cím is sugallja egy inkvizítor lesz, akivel a felszakadt Fátylon keresztül özönlő démonokat kell majd jobb belátásra bírnunk. Nagyjából ennyit lehet tudni eddig az alkotásról, az E3 után majd talán okosabbak leszünk. Én mindenesetre bizakodok.

3. Doom 4



A folytatást már vagy ezer éve bejelentette Charmack atyánk, tavaly pedig az a pletyka is felmerült, hogy a Bethesda törölte a programot. Szerencsére lenyugodtak a kedélyek, és mindenkit megnyugtattak, hogy a játék köszöni szépen jól van. S hogy mikor lesz kész? A választ már megszokhattuk az id-től: "When it's done!"
A produktumról egyébként semmit nem tudni, azon kívül, hogy a RAGE-ben debütált Tech 5 hajtja majd, és persze, hogy marha jó lesz. Abban azért reménykedem, hogy a 3. részhez hasonló horroros vonalat viszik tovább, és nem Painkiller szintű hentelést kapunk majd, pedig sajnos a programozó zseni egy korábbi beszédéből erre lehet következtetni: "A Doom 4 lényege az lesz, hogy batár nagy fegyverekkel küzdjünk a Pokol seregei ellen." Hát küzdhetünk, csak közbe féljünk is rendesen, ahogy tettük azt 2004-ben a UAC vérrel áztatott folyosóin.

2. Mass Effect 4(?)



Azt még a 3. epizódot szidó játékosok sem tagadhatják, hogy a BioWare a Mass Effect szériával minden idők egyik, ha nem a legjobb sci-fi univerzumát hozta el nekünk, a kontextusba helyezett, három részen keresztül végigvezetett történet pedig olyan szinten bámulatos, hogy arra nehéz szavakat találni. Erről nem is beszélnék most többet,( nemsokára írok majd egy részletekbe menő tesztet a szerintem eszméletlenül jó záró etapról) , hisz, bár Shepard története a Citadel DLC-vel végleg lezárult, a franchise dübörög tovább.
A döntés persze nem meglepő, és már évek óta lehet tudni, hogy a derék juhász sztorija csak egy szelet a Mass Effect világából, azt viszont még nem tudni, hogy előzménnyel, vagy folytatással lesz - e dolgunk valamikor 2015-ben. (Erről a fejlesztők szavazást tartottak pár hónappal ezelőtt.) Annyi bizonyos viszont, hogy a Dragon Age mellett az új ME is Frostbite 2-t használ majd, technikai oldalról tehát minden rendben lesz.
Némileg szkepticizmusra ad viszont okot maga a fejlesztőgárda, a következő részt ugyanis nem a trilógiát készítő részleg szállítja majd, hanem az erős közepesnek tekinthető Leviathan - t, és a kifejezetten rossz Omega-t tető alá hozó brigád. Remélhetőleg méltó folytatást kap majd a széria, és nem egy olyan játékot üdvözölhetünk, ami már csak a nevében Mass Effect...kár lenne érte.
ui.: A név után szereplő kérdőjel nem a játékot vonja kétségbe, csupán egyáltalán nem biztos, hogy a 4-es szám szerepelni fog majd a címben.

1. Half Life 3



Azt hiszem ezzel a helyezéssel az olvasók 99%-a egyetért majd, hisz a legenda folytatásának már csak a hivatalos bejelentésére is örömünnep törne ki a játékos társadalomban. A Valve azonban hallgat, a rajongók pedig egyre türelmetlenebbek, mert szép és jó, hogy időről időre legyűrhetjük a portálok nyújtotta akadályokat, feltrancsírozhatunk pár ezer élőhalottat, vagy újfent hadba vonulhatunk a terroristák illetve a CT-k oldalán, azért mi már szeretnénk a kezünkben (őőő...egerünkben) érezni a feszítővas súlyát, amit már vagy 6 éve nélkülöznünk kell.
A Half Life 2 a valaha volt legjobb FPS, ezt minden kétséget kizáróan ki lehet jelenteni azt hiszem. Ennek a játéknak köszönhetjük például a forradalmi gravity gun-t, a realisztikus fizikát, azt, hogy egy belső nézetű lövöldében gondolkodni is kell, nem csak durrogtatni, és még hosszan lehetne sorolni az érveket, hogy miért a Valve műremeke birtokolja a koronát.
A trónfosztás talán csak az évezredek óta készülő folytatással következhet be, de erre a jelek szerint még várni kell, ha csak valami csoda nem történik közben. Valószínűnek tartom azonban, hogy Gordon Freeman újabb kalandjáig a fejlesztők még kidobják a Portal illetve a Left 4 Dead 3. részét is...én örülnék a legjobban, ha nem lenne igazam.