Az új trailer nagyon hangulatos lett. Az ember megnézi annyira megtetszik neki, hogy egyből csinál pár karaktert Én a zárt BETA időszakban is játszottam, akkor még unalmas volt, egy nap 5 órát játszottam 5 részben, tehát mindig egy órát és utána valami más. De mindig ugyanazok voltak az ellenfeleim. Most hogy nyílt a BETA, sokkal változatosabban tudunk harcolni, nem kiszámítva hogy mi a stratégiája az ellenfélnek.

Mit tartalmaz nekünk a játék?

A mesés játékmenetet egész hangulatos humorral lehet vegyíteni. Van három kaszt. Commando, gunner, soldier. Mindegyik nagyon meg van különböztetve képességben és kezdőfegyverben. Két csapat van amit a karakter elkészítésénél választunk ki: Royal és National. A két csapatnak az a kötelessége hogy elfoglalja a zászlókat (nem muszály mindet, de érdemes) és hogy előbb öljön meg az ellenség egységei közül 50-et. Használhatunk kocsit (amiben hárman férnek el: vezető: dudál hogy felfigyeljenek rá, és kettő utas aki lő), tankot(egy tankot vezető aki rakétát lő és egy sima fegyveres) és repülőgép(egy repülővezető aki lő és kettő szárnyon ülő lövész.)

Commando

A kaszt nevéből is látszik hogy lopakodó emberrel leszünk ha ezt választjuk. Alapból megkapjuk a kis késünket, ami közelharcra jó és a mesterlövész puskánkat, ami távolságra jó. Egy 1-es szintű lopakodást kapunk és egy ragadós TNT-t amit járműknél tudunk alkalmazni. Ha szintet lépunk kapunk HP-t (Hero Points) amivel a képességünket tudjuk fejleszteni. A commando-nak a képességei:
Elixir: egy bizonyos darabig gyorsabban futunk.
Poisoned blade: Ha ezt alkalmazzuk és a késsel megvágunk valakit akkor, az egy ideig folyamatosan sebződik.
Mark target: ezzel bejelölhetünk egy ellenfelet és így látható lesz a csapatunk előtt még akkor is ha ház van előtte.
Stealth: ezt és a poisoned blade-et érdemes egyszerre használni. Ezzel egy darabig láthatatlanná válhatunk.
Troop trap: ha ezt lerakjuk és az ellenfél a közelébe megy ott bumm lesz
Piercing shot: egy lövés a mesterlövész puskával=halál.

Gunner

Alap fegyverek: egy heavy gun és egy shotgun.
Alap képesség: hero shield és sticky TNT.
Fejleszthető képességek:
I eats grenades: a közelben lévő gránátokat eltünteti és életet ad magának ezzel.
Hero shield: csak a felspécizett fegyver tudja ilyenkor megsebesíteni emberünket.
Explosive keg: egy hordót dobunk el ami fel fog robbani.
Leg it: gyorsabban tudunk menni.
Frenzy fire: pontosabban fogunk lőni a heavy gun-nal.

Soldier

Alap fegyverek: egy SMG és egy shotgun
Alap képességek: combat medicine és sticky TNT
Fejleszthető képességek:
Blasting strike: egy ütéssel minden közel ellenfelet a levegőbe repít. Hatásos sima kocsiknál.
Combat medicine: életet ad nekünk.
Grenade spam: 5 robbanó gránátot dob el.
6th sense: egy kis időre minden ellenfelet látsz.
Burning bullets: ha meglősz így valakit az lángolni kezd és veszíteni fog az életéből.

Összegzés:

A Battlefield: Heroes egy online lövölde amiben fontos a csapatmunka. Vehetünk benne fegyvert ruhát hangulatjelet. Fejleszthetjük képességeinket így még halálosabbá tudunk válni. És megcsinálhatunk küldetéseket. Érdemes játszani, a fönti oldalon amit irtam, ott allul be lehet menni a főoldalra és regisztrálni. 90%, mivel néha rá lehet unni és már nem lehet megcsinálni azt hogy csak a haverokkal bemegyünk egy szeróra, mert automata szerverkeresője van, ami a tapasztalatunktól függ.