Gitár

A szóló gitár maradt majdnem ugyanúgy, mint a 3-ban, azonban a kontroller nyaka kapott 5 újdonsült gombot, a tap slider-t, amit a lila zsinórral összekötött hangjegyeknél tudunk használni, nyomkodva, mint ahogy az a nevéből is kiderül. Azonban a lényeg maradt minden; a hangjegyek és a star power nameg a rockmeter és nem feledkezhetünk meg a streak számlálóról sem.

Basszus

A lényege teljesen ugyanaz, mint a szóló gitárnak, csak ezzel az aláfestést tudjuk adni, ez azonban a 3-ban csak akkor volt jelen, ha co-op karrierben játszottunk.

Dob

A dob nagyszerű, személy szerint csak box-on toltam rendesen dobkontrollerrel, hát amikor elkezdtem úgy egy percig szerencsétlenkettem de utána már ment PC-re nem muszály dob kontrollert sem venni, ugyanis be lett állítva, hogy melyik gomb mit üt le, ha dobon toljuk. Itt kicsit böszmébb a hangjegy, és a star poweres hangjegyek is elég furcsán néznek ki

Mikrofon

Hát ezt sem vettem hozzá, fahangommal nem akartam énekelni, azonban barátom egy nap áthozta az övét, hogy próbáljam ki, hát elénékeltem a B.Y.O.B.-ot a System of Down-tól, utána be is rekedtem ^_^ Szóval tényleg érdemes a jól éneklőknek megvenni a mikrofont is hozzá, azonban ha nem vagyunk valami jó énekesek, akkor fontoljuk meg



Karakterek

Visszatérnek a 3-ból jól megszokott alapkarakterek (Axel Steel, Lars Umlaut, stb.), és kapunk még négy új karaktert, akik az alap bandában vannak. A játék során találkozhatunk más rock-kerekkel, és ha megvertük őket egy újféle gitárpárbajban, akkor megvehetjük őket. És ha ez sem lenne elég, megalkothatjuk saját rock-erünket, jobban mondva saját 20 rock-erünket, mert a játék ennyit enged, és ezekhez a saját gitárokat, dobot,mikrofont, amit csak el lehet képzelni!

A játékmenet

A carrier elég hosszú már egy hangfelszereléssel is, nemhogy 4-gyel!!! A játékmenet a gitárnál maradt majdnem ugyanaz, csak a gitárpárbaj lett új, ahol már nem egymás szivatása a lényeg, hogy elrontsa, hanem elkezdjük nyomni a kemény rock-ot, és minekünk rendesen megy fel a szorzó a hangjegyek eltalálásánál. Ellenfelünk pedig akkor kap ilyet, ha mi elhibázunk egyet! A 3-ban csak akkor találkoztunk híres/mítikus személyekkel, amikor gitárbárbaj jött (Tom Morello, Slah, Az Ördög), azonban itt már főleg azért jönnek hogy ők is segítsenek, és kettő gitárbárbajra jön. Elég jó személyeket választottak. Gondolok itt Zakk Wylde-ra, Ozzy Osbourne-ra (!!!!!!!) és még sorolhatnám; ugyanis sok van belőlük, akik jelen lesznek. Azonban volt amivel nem voltam megelégedve. Ez nem más mint a zene. És most ne értsetek férre, jó sok van belőlük, nem is ez a gond, hanem a stílus. Az ember elvárná hogy telerakják kemény rock-kal és metal-lal, és néhány lassabb, light-os számot is rakjanak be. Ehelyett pont fordítva, a rendes kemény számok kevesen vannak és sok a tingli-tangli zene. Én szerintem ezt nem így kellett volna, de hát ez van És a másik hiba, amin nemhogy elszomorodtam, inkább halálra röhögtem magam!!! Eredetileg a graphics-nál beállítottam a képernyőméretet, a közönséget (és ha van még valami akkor azt is), egyedül a fizikát nem. Multkor azt mondtam, egy fene, megnézem milyen. Borzasztó. Ennyi, semmi több. A hajakra érti a fizikát a játék, hogy "ne csak viaszból legyenek". Azonban igaz hogy nem viaszból vannak akkor, de ha csak rázzák a fejüket, akkor is irtónagy hülyeségeket lehet észrevenni, de aki rendesen akar egy jót röhögni, akkor az menjen, és fizikával játssza le a Mr. Crowley-t (Ozzy haja olyan lesz gyerekek XD) A 3-ban mai napig nem tudom hogyan tudhatnák zenét készíteni, itt van külön stúdió, ahol elkészíthetjük sajátunkat

Végül

A Guitar Hero World Tour összehozhatja a családot/baráti kört egy jó játszmára, amiben sok nevetésben és billentyű/kontrollergomb zúzásban lesz részünk, azonban a hibái ottlesznek, de ettől függetlenül egy igen élvezetes játék. 79%, mert a zenék tényleg nagyon vegyes érzéseket keltenek. És végezetül:



(A játékképek az én tulajdonomban állnak, azonban felhasználhatóak bármilyen célra)