És akkor megszólalt a géppuskafészek. Adam Carter döbbenten torpant meg, de szerencséjére társa hátulról belerohant, mire megbotlott, majd hasra esett. Az MG42-es gépfegyver aratott a gyalogosok között. Adam lassan elkezdett kúszni egy bokor felé, ám egy sikoltozó angol zuhant elé. A keze eltűnt, csak egy véres csonk maradt a helyén, és a hasából is vér szivárgott. Néhány pillanatig még vergődött, majd görcsbe rándult, és nem mozdult többet. Adam hallotta, hogy mögötte egy százados kiabál, de nem értette, hogy mit. A gépfegyver már tucatnyi katonával végzett, és többen megsebesültek. Adam feküdt és várt. Nem tudta, hogy mire, de várt. Sten MK III-s fegyvere a kezében volt, de abban sem volt biztos, hogy a házat eltalálná, ahonnan az MG42-es tüzelt. Közben a tüzelés folytatódott, és egy, a közelben álló tábla egyik tartóoszlopát eltalálta, megpördítve azt. Adam így elolvashatta a feliratot rajta. „Isten hozta Villers-Bocage-ban!” A táblát újabb találat érte, mire az összedőlt. „Na persze. Isten hozta. Talán inkább az ördög.” Egy robbanás, valamint a gépfegyver elcsöndesedése jelezte, hogy közben elbántak a géppuska kezelőszemélyzetével. Körülötte lassan feltápászkodtak az emberek, de Adamnak nem volt sok kedve hozzá. „Elegem van. Már nem is tudom hány napja vagyunk itt, de mindig csak ugyanaz történik. Árokásás, harc és árokásás. Utálom az árkokat! Nem azért vonultam be, hogy szaros gödröket vájjak a földbe, hogy aztán előre-, vagy hátrafelé elhagyjuk!” Végül lassan feltápászkodott. A távolban morajlás hallatszott, mely a Sherman tankokból eredt. Az osztag lassan elindult, így Adam is gyalogolni kezdett. A 213-as Pontnak keresztelt kis dombocskát kellett elfoglalniuk, és már csak néhány száz méter választotta el őket attól. A domb üres volt, és a katonák vigyázva felbaktattak. Délre a főúton három Tigris látszott, bár szerencsére túl messze, hogy elérné őket a fegyvere. Kéttucatnyi Sherman tank közeledett feléjük, valamint a távolban több csapatszállító és tankelhárító löveg. A százados végigpásztázta a területet a távcsövével, de senkit sem látott. A Sherman tankok lassan lőtávolba értek, és a tigrisek megmozdultak. Az egyiket eltalálta egy lövedék, mire megtorpant, majd újra mozogni kezdett. A vezető Tigris tüzelt, és a lövedék áthatolt egy Sherman oldalán, elpusztítva azt. Füst szivárgott belülről. Egy Sherman a támadó felé lőtt, de nem találta el. A három Tigris szétvált, ám az egyik lánctalpát eltalálta egy lövedék, és nem sokkal később a Tigris néhány lövés után megsemmisült. Közben két másik Sherman pusztult el. A vezér Tigris átvágott a Shermanok között, majd az egyiket oldalba lőtte, mire az felrobbant. A gyalogosok tehetetlenül álldogáltak odafent, csak kiáltozásaikkal bíztathatták a tankjaikat. A két Tigris szétlőtt három másik Shermant, mire a maradék megfordult, és a falu felé vonult vissza. A mező szélén az egyik tankelhárító löveg tüzelni kezdett, de nem talált, és a vezér Tigris gépfegyvere a személyzet körében komoly sérüléseket okozott, majd egy találattal szét is lőtte azt. A másik tigris eltalált egy Shermant, ami mozgásképtelenné vált, majd kigyulladt. A teteje felcsapódott, és sűrű füst ömlött ki belőle. Két pilóta ugrott ki belőle lángolva, és Adam elborzadva nézte, ahogy egy égő kéz nyúlt ki a tank tetején, majd visszahanyatlott. Az egyik pilóta a földön hevert, míg a másik hempergőzött, majd nemsokára eldőlt, és nem mozdult többet. Közben a másik tankelhárító is az első sorsára jutott. Az egyik Sherman valahogy a Tigris mögé került, és szétlőtte azt. Már csak a vezér Tigris maradt. A következő öt percben Adam döbbenten nézte végig, hogy az egy szem Tigris szabályosan szétlövi a Shermanok nagy részét, majd miután a maradék elmenekült, a rossz irányba tartó féllánctalpas csapatszállítók közül legalább egy tucatot. A távolban a Shermanok újra összerendeződtek, és elindultak vissza, de addigra a Tigris megfordult, és elhagyta a várost, mielőtt az ellenfelei odaértek volna. Miután a Tigris elhagyta a várost, a százados kiadta a parancsokat, hogy ássanak árkokat. „Már megint árkok! Utálom az árkokat!” Az elkövetkező két órában az osztag egyre sárosabb lett, és végül az árok már a mellkasukig ért. A nap a fejükre tűzött, és Adam teljesen leizzadt. A ruhájából facsarni lehetett volna a vizet, és a kulacsa már félig üres volt. Hirtelen az őrszem a domb tetején felkiáltott.

- Jönnek! Tankok és gyalogság!

Mindenki eldobta az ásót, és fegyvert ragadt. A százados az őrszem mellé guggolt, és a távcsövével pásztázni kezdte a tájat. Majd visszamászott az árokba. Gyorsan összehívta az embereket, és felvázolta a haditervet.

- Fiúk! Jönnek. Legalább egy tucat tank és egy fél század gyalogos, de ki kell tartanunk minél tovább, mert az erősítés már úton van! A Shermanok is itt vannak, nem messze, készen a bevetésre.

„Hát persze. Azok a Shermanok, amiket az előbb lőttek szét.”

- Ha kitartunk, amíg az erősítés megérkezik, sokkal közelebb jutunk Caenhez, Berlinhez, és ahhoz, hogy vége legyen ennek
a…

„…szaros árokásó…”

- …háborúnak!

Az őrszem földre vetette magát, ahogy néhány golyó húzott el a füle mellett, és visszamászott az árokba. Mindenki a helyére rohant, és felkészült. A százados még kiabált néhány parancsot.

- Gyerünk! A két PIAT álljon a két szélére, és a harmadik középre! Ha egy tank felén jön, lőjétek ki! Ne hívjátok fel magatokra fel a
figyelmet! Carter! Húzza le a fejét!

„Húzd le te.”

- Készüljetek fel! Puskások! Biztos célokra tüzeljetek! A többiek tartsák tűz alatt a terepet! És… Ó a francba!

Néhány golyó majdnem eltalálta a századost, aki beugrott az árokba. A domboldalon tucatnyian rohamoztak. A százados felkiáltott.

- Tűz!

Néhány puska elsült, és egy német megtántorodott. Hanyatt esett, egy bokorba, és nem mozdult. Adam felemelte a fegyverét, és tüzelni kezdett. A golyók ártalmatlanul csapódtak be néhány katona között, de azok megtorpantak, majd lehasaltak. Egyre több fegyver kezdett lőni, és még egy katona dőlt el. Egy tank kicsit elfordult, és tüzelni kezdett. Az első lövedék jóval az árok elé csapódott be, néhány németet visszaröpítve, a domb aljára. A következő már jóval az árok mögött csapódott be. A százados felkiáltott.

- PIAT! LŐJÉTEK MÁR KI AZT A SZAROS TANKOT! VAGY CSAK AKKOR JUT ESZETEKBE HA MÁR A LÖVEDÉK ELVITTE A FEJETEKET?

Oldalt az egyik PIAT elsült, becsapódva a tank elejébe, de nem fúrta azt át, csak felrobbant. Közben a másik oldalt Adam mellett a
másik PIAT célzott, majd elsütötte a fegyvert. Ám, semmi sem történt. A kezelő káromkodott.

- A francba is! Besült ez a szar!

A tank ismét lőtt, és eltalálta az árok bal végét, több embert széttépve és megsebesítve. Adam hallotta, ahogy sikoltoztak a bajtársai. A százados felkiáltott.

- Vissza! Gyerünk, vissza! A városban jobban védekezünk! Mozgás, mozgás, MOZGÁS! Carter, Sawyer, Duvall! Ti fedeztek minket!

„Ó, hogy megdögölnél!” A szakasz maradéka lassan kimászott a lövészárokból, és rohanva indult a városba vissza. A három katona, aki ott maradt, tűz alatt tartotta a felnyomuló nácikat, akik egyre többen lettek, már legalább ötvenen voltak. Adam tüzelni kezdett, és ketten elestek, bár az egyik feltápászkodott lassan. Az egyik tank lassan felfelé indult a dombocskán. A németek már méterekre voltak Adaméktől, mire ő hátranézett. Az osztag már a domb aljában volt, és a házakba rohantak be. Adam felkiáltott.

- Gyerünk! Vissza, vagy kinyírnak minket!

Sawyer kiugrott a lövészárokból, majd felüvöltött, ahogy egy golyó a karjába talált. Duvall gyorsan odarohant az üvöltöző, káromkodó katonához, és felsegítette, majd rohanva indultak a domb aljába. Adam is kimászott, majd rohanni kezdett. Maga mögött német üvöltözést hallott, és golyók kezdtek záporozni körülötte. Hirtelen megbotlott, elvesztette egyensúlyát, még lépett néhányat, majd menthetetlenül előre bukott. A fegyvere kiesett a kezéből, és a szeme elé kapta a kezét. Bukfencezett egyet, majd a hasán megállapodott. Felpattant, és a fegyverét kereste. Az nem messze hevert tőle, és gyorsan odaugrott, majd futott tovább. Mögötte felkavarodott a por, és sikerült biztonságban bejutnia az első házba, ahova már Sawyer és Duvall is megérkezett. A százados és fél tucat másik ember is itt volt. A százados épp parancsokat adott ki.

- …és hozzátok ide az MG42-est is! Gyerünk! MacDowell, hozd a fegyvert! Bell! Te a töltényeket hozd! Mozgás! A másik két csapat elment már? Helyes! Carter, Sawyer, Duvall! Szép munka volt! Háromfelé válunk, és házanként visszavonulunk! A csapatszállítóknál találkozunk! Már jönnek is! Lőjetek!

Golyók csapódtak a falba, és ketten felrohantak a lépcsőn, hogy onnan tüzeljenek. A távolban lövések bizonyították, hogy a többi csapat is harcba keveredett. Adam célzott, és tüzelni kezdett. A golyók nem találtak, de a heves választűz megtorpanásra kényszerítette a rohamot. Néhány tank tüzelni kezdett, és egy találat érte a ház tetejét. A ház megremegett, és a teteje beomlott. Fentről kiáltozás hallatszott, és a százados kiadta a parancsot.

- Vissza egy házzal! Gyerünk!

Adam kirohant a hátsó ajtón, és belökte a vállával a következő ajtót. Szemből ketten érkeztek, az MG42-essel. A százados az ablakra mutatott, mire MacDowell gyorsan odarakta a fegyvert. Bell két hevedernyi lőszert hozott, melyet a fegyver mellé dobott. A sarkon befordultak az első támadók, és a géppuska megszólalt. Hárman összerogytak, a többi visszaugrott a sarok mögé. Egy tank befordult a sarkon, és a százados felkiáltott.

- PIAT! Lődd ki!

Az emeletről a PIATból egy rakéta süvített elő, és becsapódott a tank tetejébe, felrobbantva azt. A benzintank felrobbant, lánggolyókat lövellve szerteszét. Német káromkodás és sikolyok hallatszottak a házak mögül, ahogy a tank töltényei is felrobbantak, újabb robbanásokat okozva. A német támadás megtorpant. Néhány katona óvatosan előóvakodott, de az MG42-es lelőtt kettőt, mire a
többség visszarohant fedezékbe. A százados felkiáltott.

- Itt jó sokáig feltarthatjuk őket!

MacDowell hátraszólt.

- Annyira nem uram, mert kevés a lőszer. Több meg nem volt ott. Még néhányszor kiugrálnak és annyi.
- A francba! Carter! Nézzen ki hátra, hogy szabad-e az út!

„Ez most direkt szívat engem?”

- Igen, uram!

Hátrarohant, és berúgta a hátsó ajtót. Körülnézett, de senkit se látott, ezért óvatosan kilépett, és maga előtt a rétet látta, néhány szétlőtt csapatszállítóval. Gyorsan visszaszaladt, és látta, hogy az MG42-es utolsó töltényeit lövi el, miközben a százados a hátsó ajtó felé mutogat. Négyen elrohantak Adam mellett, míg a százados megrángatta MacDowell vállát, aki felpattant, és rohanni kezdtek vissza. Adam is megfordult, és kirohant hátrafelé. Maga mögött hallotta a németek kiáltozását. A csapat berohant egy szétlőtt féllánctalpas mögé. A százados gyorsan kiküldte az egyik katonát, hogy keresse meg a többieket. A százados jelzett a PIAT kezelőjének, aki kimászott a féllánctalpas mellé, és lefeküdt, majd becélozta a kijáratot. A százados mögötte guggolt, és készült a jelzésre.

- Készülj Eden… Várj még egy kicsit… Csak egy pillanatot…

Hirtelen egy náci bukkant fel az ajtóban, mire a százados felkiáltott.

- MOST!

A PIATból kirepült a rakéta, és egyenesen a kijárat tetejébe csapódott, ami beomlasztotta a bejáratot. Bentről sikolyok hallatszottak, és német káromkodások, segélykiáltások. A százados megszólalt.

- Ez nem fogja őket sokáig feltartani! Hol vannak a tankok?

Oldalról egy másik csapat érkezett vissza, és a vezetőjük, Ferryway tizedes megszólalt.

- Uram! Nemrég érkezett üzenet a tankoktól! Az egyik híd előtt az egyik lerobbant, és nem tudnak átjutni. A másik híd, ami
szóba jöhetett volna, megsemmisült egy hete. Még legalább négy óra, amíg ideérnek.

„Hülye ócskavasak.”

- Addig NEM BÍRJUK KI! Ez képtelenség! A FRANCBA!

A százados dühöngve belerúgott az egyik csapatszállítóba. Aztán felnézett és megszólalt.

- Rendben. Visszavonulunk Amayé-sur-Seulles-be. Védekező alakzatot veszünk fel! Mozgás! Ott majd beássuk magunkat!

„öleljed meg.”