Te jó ég, el sem merem hinni, hogy már 20 éve történt. 1992-t írunk, ebben az évben szűnik meg Csehszlovákia, Bill Clinton elnök lesz és egy Monica Lewinsky nevű (akkor még) ismeretlen fiatal hölgy arra az elhatározásra jut, hogy gyakornok lesz a Fehér Házban. Zseniális filmek jelennek meg ebben az évben (Egy asszony illata Al Pacinóval, a Nincs bocsánat, az 1492: A Paradicsom meghódítása Vangelis felejthetetlen zenéjével). Ebben az évben vettek fel a főiskolára, ekkor álltam át Amigáról PC-re (amit sokan azóta sem tudnak megbocsátani nekem). Játékok terén is zseniális a felhozatal, ekkor dobták piacra a Mortal Kombatot és a Wizardry VII-et. Jó év volt...

Minden a Wizardy VII miatt van...

Fogalmam sem volt arról, hogy a Wizardry VII ilyen szinten változtatja meg az életem, hiszen ez volt az a játék, melyről az első komolyabb cikket írtuk Pellus barátommal a Guruba. Persze ravaszak voltunk és nem adtunk minden részletre kiterjedő végigjátszást, inkább csak afféle homályos utalásokat írtunk le a cikkben. Aki szeretett volna többet tudni, az meg írt szépen levelet (tudjátok, amolyan régimódi papírost tintával) a szerkesztőségbe, mi meg válaszoltunk rá. Lassú volt, egy csomó meló (több száz wizardrys levél jött), de iszonyatosan élveztük. Így kezdődött el a nagy kalandom a Guruval, ami 10 éven keresztül tartott.

Óriási élmény volt ez az időszak, remek emberekkel ismerkedtem meg. Délutánonként a szerkesztőségben igazi pezsgő „gamerélet” folyt. Majd mindennap bementünk személyesen az épp aktuális irodába és kitárgyaltuk a játékokat. Vagy elmentünk vacsorázni. Vagy közös mozizást szerveztünk. Vagy gondoltunk egy nagyot és elmentünk éjszakai fürdőzésre Egerszalókra, ahol olyan hideg volt, hogy a hajunk vizes része azonnal megfagyott a januári mínuszokban. Aztán ott voltak az éves Guru táborok, ahol végre mindenki kiereszthette a gőzt és egy héten át bulizott hasonló érdeklődésű fiatalokkal. Sokan már akkor kockának kiáltottak ki minket, azt hitték, hogy egy ilyen táborban csak és kizárólag a számítógép előtt ülnek az emberek és CS-znek. Egy frászt volt így, sokan voltak olyanok, akik szinte csak este kapcsolták be a gépeiket. Vagy még akkor sem, mivel indultak az éjszakai partizások rengeteg vörösborral.

Gurusnak lenni jó!

Gurusnak jó volt lenni, érezted, hogy tartozol egy társasághoz, számít az, amit csinálsz. Életemben először a Guruval utaztam külföldre repülővel, rögtön egy ECTS kiállításra. Aztán jöttek sorra az amerikai utazások az E3-ra. Egy fiatal, huszonéves főiskolásnak ezek óriási élményt jelentettek, amit azóta sem felejtettem el a Gurunak.

Számomra mindig is nagyon fontos volt a Gurus időszak emberi része. Törvényszerű, hogy 10 év alatt rengeteg vélt vagy valós sérelem éri az embert (a rengeteg kellemes élmény mellé ezek is járnak), viszont ezeken értelmes felnőtt ember túl tud lépni. A közelmúltam volt két élményem is ezzel kapcsolatban, meglehetősen tanulságos esetek voltak. Két régi Gurus kollégával is összefutottam véletlenül, míg az egyikkel teljesen jót tudtunk beszélgetni, a másik még csak arra sem volt képes, hogy visszaköszönjön. Mindegy, ilyenek vagyunk, de azért annak borzasztóan örülök, hogy a Gurus időszakból megmaradt kapcsolataim 99%-ban inkább az előbbi csoportba tartoznak.

HÚSZ ÉVES A GURU!


2012. június 7-én jelent meg az idén 20 éves Guru jubileumi, 132 oldalra bővített száma, melyben a szokásos tartalom (10 bemutató, 19 teszt, hardverrovat, stb.) mellett egy 12 oldalas mellékletet is találhattok, amiben a Guru egykori és jelenlegi tagjai emlékeznek vissza az elmúlt húsz évre. Ha kíváncsi vagy a többiek emlékeire is, akkor semmiképp ne hagyd ki a legújabb számot!

GURU Extra ***A hírek popupjaGURU Extra ***A hírek popupjaGURU Extra ***A hírek popupja