• 2024 tavaszán érkezik meg a Stellar Blade
  • A koreai Shift Up PS5 exkluzív akció-kalandjátéka
  • Ami Project EVE néven kezdte a pályafutását
  • A State of Play során egy meglehetősen hosszú előzetest is kaptunk

December végén derült ki, hogy a Project EVE néven indult Stellar Blade sajnos kihagyja a 2023-as megjelenést, pontos dátumot azonban nem közöltek a PlayStation 5 exkluzív akció-kalandjátékkal kapcsolatban. Egészen mostanáig, a nemrég lezajlott State of Play-nek ugyanis a koreai Shift Up meglehetősen látványos alkotása volt az egyik legnagyobb attrakciója. Ebből adódóan nem meglepő, hogy a csapat még egy meglehetősen masszív, közel hétperces előzetest is összedobott a bemutatóra, amelyben a pörgősnek ígérkező játékmenet mellett a sztoriba is betekintést nyerhetünk.

Stellar Blade során az Eve nevű hősnő bőrébe bújva kell felvennünk a harcot a Földet megtámadó idegenekkel (NA:tive) szemben, miközben a túlélők egy űrkolóniára menekülnek – maga az alapkoncepció ugyan nem túl eredeti, cserébe a megvalósítás már nagyon is ígéretes, főként a harcrendszer és a filmszerű jelenetek terén. A fent látható képsorok alapján minden idők talán legszebb hack n' slash címe van készülőben, szóval a műfaj kedvelőinek bizony van miért bekarikázniuk a naptárban 2024. április 26-át, ekkor debütál ugyanis a felejthetetlennek tűnő kaland.