Rob Blake, a játék audioszekciójáért felelős szakember twitteren keresztül nyilvánosságra hozta, hogy a Mass Effect 3-ban 40 000 sornyi szöveg található, ami közel ugyanannyi, mint az első és a második felvonás dialógusainak összege. Ez a szám persze nem olyan nagy, hiszen a trilógia befejező darabjáról beszélünk, ahol az eddig elvarratlan szálak összetalálkoznak, s pont kerül a Reaper-fenyegetés végére, arról nem beszélve, hogy az eddig meghozott döntéseink függvényében többféle befejezést is kapunk, ezekhez pedig nyilván eltérő szövegeket is írni kell.

Érdekességképp: az egyébként sem rövid Mass Effectben húszezer sornyi szöveg volt, a Mass Effect 2-ben pedig 25 ezer, így valamelyest képet kapunk arról, hogy mennyi tartalomra számíthatunk a fináléban.