• 81 éves korában elhunyt Richard Roundtree
  • A Shaft-filmek sztárja
  • Az egyik legismertebb blaxploitation szerepet köszönhetjük neki
  • De a teljes munkássága több mint 150 filmet és sorozatot ölel fel

Újabb legenda távozott nemrég, 81 évek sorában ugyanis elhunyt Richard Roundtree, akit a többség bizonyára John Shaft nyomozóként ismer, méghozzá nem véletlenül. Az 1942. július 9-én született színész ugyanis egyértelműen az 1971-es, Gordon Parks által rendezett bűnügyi thrillernek köszönheti a sikerét, amit a blaxploitation (leginkább a fekete közönség számára készült, feketék által alkotott filmek gyűjtőneve) művek egyik legjobban sikerült darabjaként tartanak számon – Isaac Hayes Theme from Shaft című dala még a legjobb filmzenének járó Oscar-díjat is megkapta 1972-ben. Magát Roundtreet pedig Golden Globe-díjra jelölték a "Legjobb feltörekvő színész" kategórában, ám talán ennél is fontosabb, hogy Shaft pillanatok alatt egy valódi jelképpé vált, kvázi az első fekete szuperhősként ünnepelték a nézők. Nem csoda tehát, hogy két folytatás (Shaft és a nagy zsákmány, Shaft Afrikában), valamint egy hét epizódot megélt tévésorozat is készült hozzá, a 2000-ben debütált, immár Samuel L. Jackson nevével fémjelzett Shaftről és a 2019-es verzióról már nem is beszélve.

shaft.jpg

A kép forrása: Sky News

Persze nem csupán a magánnyomozó bőrébe bújva láthattuk a vásznon és a kisképernyőn, hiszen emellett olyan filmekben és sorozatokban is feltűnt, mint például a Hetedik, a Speed Racer – Totál turbó, a Hősök, Az őserdő hőse és a Született feleségek, a Cherish the Day második évadában pedig kvázi főszereplő volt. Richard Roundtree hasnyálmirigyrákkal küzdött, végül családja körében hunyt el életének 81. évében. Nyugodjék békében!