A Bethesda a hivatalos oldalán jelentette be, hogy véglegesen elbúcsúzik a Skyrimtől, s noha kisebb hibajavításokra még számíthatunk, a jövőben nagy frissítések már nem jönnek, ahogy egy újabb DLC megjelenése is teljességgel kizárt. A stúdió az elmúlt másfél évet a játék támogatásával töltötte, s az eltelt idő alatt három nagy letölthető tartalmat és több frissítést adtak ki, illetve elhozták a modkészletet, s azzal együtt a Steam Workshop támogatást, valamint a Kinecttel is megbarátkozott a játék.

A Bethesda elmondása szerint egy kisebb csapat már eddig is dolgozott a stúdió következő nagy játékán, ám a fejlesztés abba a szakaszába érkezett, melyben ez a projekt már nagyobb figyelmet kíván, így a teljes, a korábban a Skyrimért felelős gárda átállt az új feladatra. Az persze még nem derült ki, hogy mi ez az új játék, de jó esély van arra, hogy az új Falloutról van szó, mely a személyi számítógépek mellett már a következő generációs konzolokat is célozza.