• Jól halad a Silent Hill 2 felújításának fejlesztése
  • Ezt maga a Bloober Team erősítette meg egy hivatalos közleményben
  • Amelyben arra kérik a játékosokat, hogy legyenek türelemmel
  • Mivel végül megéri majd a várakozás

Nem ma volt, hogy bejelentették a Silent Hill 2 felújítását (sok más projekttel egyetemben), az Unreal Engine 5 segítségével készülő remake azonban máig nem került fel a boltok polcaira – dacára annak, hogy már több megjelenési dátum is felmerült az utóbbi időkben. Hivatalos időpontot ugyan most sem kaptunk, ám a pszichológiai horror felett bábáskodó Bloober Team végre megtörte a csendet – bár a helyzetjelentés azért eléggé messze van az informatívtól, hiszen csak azt erősíti meg, hogy jól halad a fejlesztés.

bloobernyilatkozat.jpg

"A fejlesztőcsapat nevében szeretnénk tisztázni, hogy jól halad a fejlesztés, minden az ütemtervek szerint alakul" – olvasható a lengyel stúdió tegnapi nyilatkozatában. "Tudjuk, hogy a játékosok már izgatottan várják a híreket, és nagyra értékeljük az elkötelezettségüket." Végül hozzátették, hogy továbbra is kérik a rajongók türelmét, mivel biztosak benne, hogy végül megéri majd a várakozás. Azt mindenesetre tisztázhatták volna, hogy mennyi valóságalapja van a Piramisfejjel kapcsolatos pletykának, tekintve, hogy elég sokan vennék zokon, ha lerombolnák az ikonikus karakter mítoszát.