Az új projektről eddig vajmi kevés hivatalos információ áll a rendelkezésünkre. Annyit tudunk biztosan, hogy a fejlesztők egy vadonatúj grafikusmotort építenek, mellyel gond nélkül életre tudják kelteni a gigászi, a Halóéval vetekedő világukat, de hogy mi ez a világ, azt még senki sem tudja biztosan -- persze elméletek vannak, s ezek szerint egy MMOG készül.

Az első jel október elején érkezett, mikor a Bungie kreatív projektvezetője, Joseph Staten elmondta, hogy egy olyan világot szeretnének készíteni, ami mindig ott van a játékosok számára, majd a BlizzConon Rob Pardo kijelentette, hogy a Blizzard szíves-örömest nyújtana segítő kezet, ha a Bungie egy MMOG készítéséhez látna hozzá, ma pedig az Activision gazdasági prezentációjából megtudtuk, hogy a cég egy online játékon dolgozik, mely PC-re és konzolra fog megjelenni, egy most még ismeretlen időpontban.