A Digital Extremes tárgyalásba kezdett, melynek értelmében minden olyan részvényt, ami nem a fejlesztőcég kezében van, megveszi a Perfect World Entertainment kiadó és a Sumpo Food Holdings nevű vállalat. 

A Digital Extremest nem kell bemutatni, hiszen ők készítették el a Dark Sectort, a The Darkness 2-t, besegítettek az Unreal Tournament játékok fejlesztésébe, és nekik köszönhetjük a Warframe-et is. Ugyanígy nem ismeretlen a Perfect World Entertainment, hiszen számos ingyenesen játszható MMOG kiadásával foglalkoznak. Az egyetlen ismeretlen így a Sumpo Food Holdings, ami valóban kilóg a sorból, ugyanis egy csirkehús-feldolgozással foglalkozó cégről van szó, ami úgy látszik, szeretné betenni a lábát a játékiparba, ki tudja miért.

Az egész üzlet persze nem a furcsa harmadik fél miatt érdekes, hanem azért, mert a Digital Extremesnek effektíve új gazdája lesz, ezt a főnököt pedig egyik rajongó sem látja szívesen. A negativitás a Cryptic Studios esetével magyarázható, ugyanis ezt a céget is megvette a Perfect World Entertainment, majd pedig a meglévő MMOG-k üzleti modelljét alaposan felkavarták, sokak bánatára, s most attól tart a Warframe-közösség, hogy ugyanez történik majd velük is.

Hogy a rajongók a nemtetszésüknek hangot adjanak, vasárnap és hétfőn sztrájkoltak, vagyis arra kértek mindenkit, hogy kerüljék el messzire a játékot, s csak ma, kedden térjenek vissza, jelezve ezzel, hogy hajlandók támogatni a játékot, ha azt úgy vezetik, ahogy az a közösségnek tetszik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!