A 2013-as, komor hangulatú steampunk gyöngyszem, a Dishonored hatalmas siker volt, és magával ragadó hangulatának köszönhetően rövid idő alatt népes rajongótábort vonzott maga köré. Volt azonban egy súlyos hiányossága: a főszereplő Corvo számos kollégájához hasonlóan (Gordon Freeman!) a néma igazságosztó szerepében tetszelgett, és még a legérzelmesebb pillanatokban sem nyitotta szólásra a száját. 

Nos, az idén megjelenő folytatásban, az immár két főszereplő mindenképpen csengő-bongó szinkronhangokon fog megszólalni, erre ugyanis a fejlesztő Bethesda a szavát adta. Ahogy elmondták: „a Dishonoredben még elment, hogy nem volt hangja a főhősnek. Aztán az első DLC kapcsán puszta kísérletből szinkront adtunk Daud karakterének, és elképesztő, hogy mekkora hasznunkra vált. Ha azt akarjuk, hogy a játékosok észrevegyenek valamit, de mégsem látják, elég, ha a karakter azt mondja: „vaó! Ezt nézd!” és akkor, egyből észreveszik. Béna módszer, de működik!”

A hang e mellett segíti a beleélést, Smith azonban elismerte, hogy nem mindenki akarta, hogy a folytatásban beszéljenek a szereplők.

„Amikor valami történik a játékban és Corvo vagy Emily mond rá valamit, akkor megismerjük a szereplő érzelmi színezetét. A játékosok egy kis százaléka mindig azon a párton állt, hogy ne adjunk hangot a szereplőknek, hiszen akkor ők tudják belevetíteni az élményt a karakterbe.  De ennél a kis csoportnál jóval többen állították, hogy Corvo egy néma gépezetnek tűnt és sokkal szerethetőbbé válhat hanggal. Szóval elkezdtünk Emily karakterével játszani, és nagyon erős érzelmi töltettet kapott.”

Smith-nek nagyon tetszik, hogy Emily és Corvo megszólalnak a Dishonored 2-ben. „Sokkal meghittebbé teszi a játékot. Több nyomot hagy és egyszerűbb a pályatervezők dolga. Így igazán megértheted, hogy kik ők” – mondta.

A Dishonored 2 november 11-én jelenik meg PS4-re, Xbox One-ra és PC-re.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!