• Nem volt egyszerű a Final Fantasy 7 Rebirth fejlesztése
  • Erről maguk a fejlesztők beszéltek egy interjú során
  • Néhány esetben abban sem voltak biztosak, hogy el tudnak készülni időre
  • Mivel többek között a UI és a harcrendszer megvalósítása is rengeteg erőfeszítést igényelt

Ugyan még csak márciust írunk, de a pontszámok alapján már most biztosak lehetünk benne, hogy találkozni fogunk még a Final Fantasy 7 Rebirth-tel az év végi listákon, hiszen a Square Enix egy (szinte) minden elemében kimagasló remake-et rakott le az asztalra. Ennek a minőségnek azonban – szokás szerint – ára volt, legalábbis a fejlesztők szerint, akik meglepően őszintén beszéltek a munkálatok nehézségeiről (az összegzésért köszönet a GamesRadar+ csapatának).

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

"Amikor először láttam, hogy mennyi tartalmat kell létrehozni ehhez a játékhoz (már magához a harchoz is), őszintén szólva nem voltam biztos benne, hogy időben össze tudjuk rakni ezt az egészet – mondta Endo Teruki, a harcokért felelős vezető, kiemelve, hogy a karakterek képességei, az idézések és a változatos ellenfelek is feladták a leckét az alkalmazottaknak. "Eléggé kemény dió volt a fejlesztés, de a munkatársak már a fejlesztés során is egyöntetűen kijelentették, hogy az élmény miatt megérte a rengeteg erőfeszítés" – ecsetelte Mijake Takako, a környezetért felelős igazgató. "Alkotóként nagyon szórakoztatónak bizonyult ezen dolgozni, de tagadhatatlan, hogy nem volt egyszerű" – fejtette ki gondolatait Hsueh Huei Liao, a felhasználói felületért felelős vezető művész. "Ennek ellenére a UI-csapat keményen és kompromisszumok nélkül dolgozott az összes elemen, méghozzá olyan magas színvonalon, hogy kis túlzással mindegyik egy önálló játéknak tűnik" – tette hozzá. Jól látható tehát, hogy a 9 pontos (vagy épp annál is magasabb) értékelések eléréséhez rengeteg megfeszített munkaóra kellett, és mivel a trilógia harmadik darabja sem tűnik kevésbé ambiciózusnak (legalábbis az elmondások alapján), szinte biztosra vehető, hogy lesz még néhány kemény éve a stúdiónak.