Pár nappal ezelőtti köszöntőjében Tabata Hadzsime még nem említette, hogy mikor jelentik be a Final Fantasy XV premierdátumát, de most ez is kiderült. A nagy bejelentésre, ha minden igaz, márciusban kerül sor, a játék megjelenésére pedig nyár elején, június-július környékén lehet számítani. Tabata azt is megemlítette, hogy a játék történetének egyik fontos része lesz a főszereplő Noctis jellemfejlődése, az, hogyan válik egy fiatal hercegből királlyá. Ez végighúzódik majd az egész sztorin, melynek egy részét Tabata állítása szerint a The Last of Us inspirálta "Nagyon fontos, hogy a történet a játékmeneten keresztül bontakozzon ki, olyan módon, mint ahogy a Naughty Dog tette azt a The Last of Us esetében." -- jelentette ki a játék rendezője.
A Final Fantasy XV premierdátuma márciusban derül ki
Tabata Hadzsime újévi köszöntője után kiderült pár részlet a Final Fantasy XV című játékról.
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
Final Fantasy XV megjelenés:
2018. március 06.
Final Fantasy XV gépigény:
még nem ismert
Kapcsolódó hírek
Hozzászólások
A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges.
Bejelentkezés
Amennyiben már regisztrált tagunk vagy jelentkezz be!
Regisztráció
Ha még nem regisztráltál, akkor itt az ideje, hogy megtedd! :)
Játékadatlap
Final Fantasy XV
- Műfaj
- RPG
- Kiadó
- Square Enix
- Fejlesztő
- Square Enix 1st Production Department
- Hivatalos weboldal
- eu.square-enix.com
Final Fantasy XV megjelenés
PC 2018. március 06.
PS4 2016. november 29.
XBOX One 2016. november 29.
Esport1 Hírek
Ajánló
Legnépszerűbb
Duke Nukem Manhattan Project 35
35 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 09. 12:48 by Carmageddon4 |Sacred sorozat 281
281 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 13:04 by Carmageddon4 |The Elder Scrolls Online 88
88 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 06:20 by corporalkayne |Europa Universalis játéksorozat 179
179 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:13 by Carmageddon4 |Sziget fesztivál 32
32 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:11 by Carmageddon4 |Agent 5
5 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 03. 13:19 by Carmageddon4 |Condemned 57
57 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 01. 23:04 by Carmageddon4 |Half-life 2 és epizódjai 2 031
2 031 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 18:56 by Carmageddon4 |Metal Gear Solid széria 127
127 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 16:59 by Carmageddon4 |R.I.P. - Hírességek emlékére 456
456 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 29. 22:53 by Carmageddon4 |Iratkozz fel hírlevelünkre
Bankkártyás fizetés
