Már javában készül a következő Call of Duty, ám ez egy különleges résznek ígérkezik, hiszen nem az Infinity Ward és nem is a Treyarch a fejlesztő, hanem az eddig csak kisegítő szerepet játszó Sledgehammer Games, továbbá ezzel együtt hároméves fejlesztési ciklusra váltott a sorozat.

Az új játékról egyelőre csak nagyon keveset tudunk, mindösszesen annyit, hogy a grafika terén jelentős fejlődésnek lehetünk majd tanúi (az még nem tisztázott, hogy új motor is dukál-e majd), a srácok pedig az Xbox One és a PS4 konzolokat tekintik fő célpontnak, vagyis egy tényleg következő generációs folytatást fogunk kapni.

Felmerül persze a kérdés, hogy mi van a leköszönő generációval, az Xbox 360-nal és a PS3-mal. Nos, erről még nem kaptunk információt, de úgy tűnik, hogy nem a Sledgehammer készíti el ezeket az átiratokat hanem a High Moon Studios (Deadpool, Transformers-játékok). Ez a pletyka ma röppent fel, miután a csapat oldalán egy új álláshirdetés jelent meg, melyben egy olyan fejlesztőt keresnek, aki egy nagy kaliberű FPS elkészítésében segítene Xbox 360-ra és PS3-ra.

Nyilván ennyiből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de érdemes figyelembe venni a nyomokat, melyek bizony azt mutatják, hogy a High Moon Studios is beállt a Call of Dutyt hegesztő fejlesztők egyre népesebb családjába. Egyrészt tudni kell, hogy az Activision nem szívbajos, ha kisebb csapatokat kell „kulimunkára” befogni, elég csak megnézni a Raven Software vagy a Neversoft esetét. Emellett tudni kell azt is, hogy a Deadpool után a High Moon Studios leépítésen esett át, ami akár azt is jelentheti, hogy teljesértékű programok készítéséről támogatásra álltak át.

Természetesen sem az Activision, sem a Sledgehammer Games, sem pedig a High Moon Studios nem reagált az ügyben, s várhatóan ez így is marad majd egy jó darabig.

high-moon-studios.jpg