Amikor nekiálltam ennek a cikknek, azt feleltem a címbeli kérdésre, hogy igen, míg a bevezetőben feltett kérdésre azt, hogy nem. Így, konkrétan, magabiztosan, vitán felül. Ez szerepelt is eme bekezdés eredeti változatában, de mire a gondolatfonal végére értem, rájöttem, hogy ezzel hülyeséget írtam volna. Úgyhogy felülbírálva eredeti véleményemet újrafogalmaztam a választ: feláldozható, és ez az áldozat nem baj, de csak egy bizonyos mértékig. És most lássuk, hogyan jutottam el az „igen”-től az „igen, de csak ha…” gondolatig.

Ez csak játék

Tulajdonképpen ugyanazért nem baj az autentikusság részleges feláldozása, amiért a filmekben sem: ha teljesen hitelesek akarnánk lenni, akkor például John McClane nem élné túl a tűzpárbajt azzal, hogy beugrik az asztal mögé. Eleve, ugrani sem lenne ideje, hiszen az ember nem gyorsabb a golyónál, így amikor meghallja vagy látja, hogy lőnek rá, a valóságban már késő lenne, golyóval a kobakjában esne át azon az asztalon, ami amúgy sem lenne alkalmas fedezéknek.

A játékok világában ugyanez a helyzet. Ahhoz, hogy a program megmaradjon szórakoztató eszköznek, bizony első körben a hitelességet kell feláldozni. Ennek legszembetűnőbb eleme az életpakkok, a visszatöltődő életcsík, vagy éppen a quick load. A csatatéren senkit sem támaszthatunk fel egy defibrillátor vagy adrenalin fecskendővel, és ha mellkason lőnek, akkor nem segít néhány másodpercnyi kuksolás a homokzsákok mögött.

Persze ezek a legszembetűnőbb dolgok, és ezeket szokták a legkevésbé kritizálni, mert ezek tényleg abból fakadnak, hogy a Battlefield 1 vagy a többi hasonszőrű program csak játék. A játékosok inkább a kisebb dolgokon akadnak ki, példának okáért azon, hogy miért van ennyi automata fegyver a Battlefield 1-ben. Miért szaladgál mindenki gépfegyverrel, amikor ezekben az időkben ezek a fegyverek nem voltak elterjedtek.

Valószínűleg, ha megkérdeznénk a játékosokat – köztük a panaszkodókat is –, hogy miért rohangálnak SMG-vel, azt felelnék: mert a sima puskák lassúak, és úgy nem Battlefield a Battlefield. Ez egy pedig egy gyakran hangoztatott igény (pláne a mai, felgyorsult világban), és a DICE-nak meg kell felelnie eme igénynek. Mert lehet, hogy én még a Mafia 2-ben is jobban szerettem az M1 Garandot a Thompsonnál, hát még a korai Call of Duty-kban vagy a Medal of Honorokban, de én csak egy ember vagyok. Velem szemben ezer másik meg meglát egy gépfegyvert, és már dobja is el a puskát.

A DICE-nak meg kell felelnie a gyors játékmenetet követelő sokaságnak, amihez biza fel kell rúgnia a történelmi hűséget: korlátlanul elérhetővé kell tennie a gépfegyvereket, vagy éppen kukáznia kell a lövészárok-harcokat. Ugyanígy az arcade jelleg miatt nem viselkednek úgy ezek a fegyverek, mint a valódiak, vagy bírnak olyan extra tulajdonságokkal, amikkel a valódiak sohasem.

Éppen ezért, ha a játékmenet 100%-osan történelem hű lenne, akkor fele annyit sem lehetne eladni a programból. Nem, mintha az baj lenne, hogy törekednek a valósághűségre, az ArmA vagy a Verdun szépen eléldegél belőle. Csak azok más jellegű játékok. És ezt kéne megérteni: a Battlefield 1, ahogy az egész sorozat, nem szimulátor, nem történelmi oktatást vagy valódi harci kiképzést akar tartani, hanem csak szórakoztatni szeretne a maga módján.

Akkor meg minek?

De akkor minek ugrottunk az első világháborúba? Egyszerű: érdekes korszak, amit a videojátékokban ritkán látni. Egy végtelenített sorozat, mint amilyen a Battlefield vagy a Call of Duty csak úgy tud fennmaradni, ha újít. A DICE és az EA pedig nem fél újítani. Csak nézzünk végig a Battlefield-szérián: a második világháborús első részt egy vietnami háborús spin-off követte, míg a tényleges második rész a modern korba vitt minket, hogy egy későbbi epizód aztán 200 évet ugorjon előre az első felvonáshoz képest. Aztán tavaly 19-re lapot húztak, és a Hardline-ban rendőröket és bűnözőket mutattak be. Ezek az éles váltások néha bejönnek, néha nem. De a DICE nem vádolható azzal, hogy hagyja a sorozatot megszokottá válni.

Választási lehetőség viszont nincs sok. Szinte minden létező háborút megjártak már, amiben lőfegyvereket használtak, talán csak a koreai háború maradt ki. Maradhattak volna még a jelenben/közeljövőben, de az már unalmas. A CoD is bejárta, a BF is bejárta. A jövőtől a játékosok mostanában hidegrázást kapnak, miért lépnének hát arra az útra, amin a konkurencia is csak botladozik? Pláne, hogy nekik ott van a Star Wars: Battlefront, készítenek annak új részt, ha űrhajókat és lézerpuskákat akarnak.

Maradt a múlt. És ha már múlt, miért ne mehetnének egy olyan érába, amiben csak kevés játék van? Ami már elég távoli ahhoz, hogy egzotikus legyen? Ami a legjobban elkülöníthető a konkurencia programjától? És ami tulajdonképpen annak a kezdete, amit a Battlefield képvisel, hiszen az első világháborúban kezdtek kialakulni azok a haditechnikák, amikre a maiak építenek.

Ezért jöhetett szóba az első világháború, egy egzotikus, ritkán látott, izgalmas korszak. Ezzel megteremthettek egy egyedi, a piacon nem ezer számra visszaköszönő hangulatot, és olyan látványt, ami nem annyira ismerős. Mert ez kellett a DICE-nak: egy egyedi díszlet.

Azért mégis autentikus

Ezzel vissza is kanyarodunk a címbeli kérdésre, és eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahol átfordult a véleményem. Mert itt jönnek képbe a mértékek. A díszlet ugyanis fontos eszköze a hangulatteremtésnek. Mit sem érne egy Mafia vagy Assassins’s Creed 2, ha a környezet, amiben játszódik, nem árasztaná a ’30-as évek Amerikájának vagy a reneszánsznak a romantikáját. Ehhez pedig szükség van az autentikusságra, ez esetben a történelmi hitelességre. Még pontosabban, a látvány történelmi hitelességére.

A korhű épületek, járművek, öltözködés, fegyverek – ezek a látványelemek adják vissza a díszlet hitelességét. A hangulatot megtörné, ha az Assassin’s Creedben modern építésű házakat látnánk, és a Mafia hangulata is csorbát szenvedne, ha csak egy ’60-as évekbeli autó feltűnne az utakon. És ugyanígy kizökkentene minket, ha a Battleifeld 1-ben az égen átszáguldana egy Messerschmitt vagy egy F-18-as – mert ezekről még a laikusok is tudják, hogy nem odavalóak. És ez az, ami a választ megadja a címbeli kérdésre.

Feláldozható a hitelesség a játék oltárán, amíg a laikusoknak nem tűnik fel. Mert lehet, hogy azoknak, akik már a járókában is kézigránátot ráztak csörgő helyett, leesik, hogy az MP18 Bergmann-nak csak a háború után készült olyan változata, amire szuronyt lehetett szerelni, vagy, hogy a német egyenruhákon a mandzsetta abban az időben máshogy nézett ki a valóságban. De az átlag játékosnak ez nem tűnik fel, és ha felvilágosítod róla, akkor hidegen hagyja.

Neki elég az égen a Zeppelin, a Battlefield 4 után ódonnak ható puskák, a lovak, a kardok, a szuronyok, a mustárgáz, néhány lövészárok, és kész, nekik ez már autentikus. Már visszaadja az első világháború (elképzelt) hangulatát, beszippantja és ott tartja, s nem fogja érdekelni, hogy nem kéne non-stop SMG-vel szaladgálnia, se az, hogy a játékbeli puskák sokkal pontosabbak, mint valódi megfelelőik voltak.

És ez a lényeg: a Battlefield 1, vagy az Assassin’s Credd, vagy éppen a Mafia nem történelemkönyvek, a készítőknek nem állt szándékában kiokosítani a játékosokat – a DICE mellesleg ezt már a bejelentés idején leközölte. Ezek fikciók, amikben a környezet és a korszak csak a díszletet képezik. Hitelesek, amennyire azt a játékmenet (és némely esetben a történetük) megengedi, és az autentikusságukból nem is veszítenek, amíg az átlag játékossal el tudja hitetni, hogy igen, ehhez hasonló volt az első világháború, az 1930-as évek Amerikája vagy a reneszánsz, esetleg a viktoriánus kor. Mert ezekkel a játékokkal nem oktatni, hanem csupán szórakoztatni akarnak minket, ahhoz pedig elég az illúzió is.