Lassan a végéhez ér a jövőre dobozosan is megvásárolható Hitman első szezonja – amit legalább még kettő követ –, hiszen immár az ötödik felvonás jön, ami a Freedom Fighters, azaz Szabadságharcosok alcímet kapta. Kedvenc kopasz bérgyilkosunk ezúttal az Egyesült Államokba látogat, egész pontosan Coloradóba, egy kis farmerközösségbe – ami nem mellesleg egy privát hadsereg kiképzőtábora.

A területen a Hitman eddigi legösszetettebb küldetését kell végrehajtanunk, ugyanis négy célpontunk is lesz: Sean Rose, Maya Parvati, Ezra Berg és Penelope Graves nem csak veszélyesek, de képességeiket tekintve igencsak eltérnek egymástól, szóval alaposan meg kell majd terveznünk a likvidálásukat. Szerencsére ehhez számos új álruha és eszköz áll majd rendelkezésünkre, amik egy részét 70 különböző kihívás teljesítésével oldhatunk fel – és persze, a korábbi epizódok újrajátszásakor is használhatunk majd.

A Japánba kalauzoló finálét felvezető Hitman Episode 5: Freedom Fighters szeptember 27-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!