• A Konami önként vonult le a New York-i tőzsdéről
  • A hivatalos közlemény szerint a költségeken faragnak így
  • A Japán és a Brit tőzsdén továbbra is jelen vannak

Mi a fene van a Konamival? Ez a nagy kérdés, ami már napok és hetek óta foglalkoztatja a játékosokat. Az egész márciusban kezdődött, mikor hírt hallottunk arról, hogy Kodzsimát kirúgták, nevét pedig eltávolították a Metal Gear Solid 5-tel kapcsolatos anyagokról. Aztán arról értesültünk, hogy a csapata korlátozott hozzáférést kap a céges erőforrásokhoz, effektíve hátráltatják a munkájukat, majd kiderült, hogy a Silent Hills a kukában végezete a marakodás közben.

Kétségtelen, hogy jelentős átalakításon megy át a stúdió, amire tanúbizonyságot ad az a kijelentsük, miszerint a továbbiakban nem stúdió-, hanem főhadiszállás központú fejlesztést végeznek, illetve az, hogy önkéntesen levonultak az Egyesült Államok tőzsdepiacáról. A cég közleménye szerint ez a lépés egy költségcsökkentési húzás volt, amivel éves szinten ötmillió dollárt tudnak spórolni.

A Konami részvényeivel egyébként továbbra is lehet majd kereskedni az Egyesült Államokban, csak nem a hagyományos tőzsdei úton (over-the-counter market), illetve a Japán és a Brit értékpapírpiacon továbbra is jelen lesznek. Az értékpapírokkal péntek óta nem lehet kereskedni a New York-i tőzsdén, a papírok regisztrációját július 12-től vonják vissza, július 23-tól pedig a Konami nem köteles angol nyelven pénzügyi jelentés tenni, de azt ígérték, fognak kiadni ilyen közleményeket. 

konami.jpeg