• A Deck13 Interactive immáron az ID@Xbox program tagja
  • Ez azt jelenti, hogy önállóan adhatnak ki játékokat Xbox One konzolra
  • Négy játékot fognak elhozni a konzolra
  • A csapat már létre is hozta a Deck13 Games kiadói ágát
  • Ezzel segítenék a kisebb csapatokat

A Lords of the Fallennel jelentkező német fejlesztőcsapat, a Deck13 Interactive tegnap közölte a világgal: csatlakoztak az ID@Xbox programhoz, aminek keretében önállóan adhatnak ki játékokat a Microsoft platformjára. A csapat négy ilyen címet tervez, amelyeket (vagy legalábbis ezek egy részét) hamarosan be is fogják jelenteni -- az egyik egészen biztosan a Focus Home Interactive közreműködésével készülő új IP, a többi pedig akár más fejlesztők játékai is lehetnek. A csapat a közleményében jelezte, hogy a frissen létrejött Deck13 Games kiadói ág keretében szívesen segítenek azoknak a kisebb csapatoknak, aki szeretnének több emberhez eljutni.

Fontos leszögezni, hogy az ID@Xbox program nem azt jelenti, hogy innentől kezdve csak és kizárólag a Microsoft konzoljára fejlesztene a csapat, lehetnek multiplatform címeik, ha úgy akarják.

id-at-xbox.jpg