Tök mindegy, hogy Shepard elpusztította vagy az uralma alá hajtotta a Kaszásokat, esetleg a szintézissel egyesítette az organikus és a szintetikus létet, mindez nem fog számítani a Mass Effect 3 után több száz évvel játszódó Andromedába. Az infót a Bioware stúdiófőnöke, Aaryon Flynn és a kreatív vezető, Mac Walters hozta.

„Új történetet akartunk, és nem szerettük volna azt mondani később, hogy ez egy vadonatúj sztori, de azért muszáj tudnod, hogyan végződött az előző trilógia” – mondta Flynn. Szavai szerint éppen emiatt semmi sem lesz hatással a Mass Effect: Andromedára az előző részekben történtekből, de olyasmit sem láthatunk, ami azok alapján meg kellett volna, hogy történjenek. Viszont bőven lesznek ismerős elemek.

„Meg kellett találnunk annak módját, hogy az ismerős fajok csatlakozzanak Ryder útjához, amin újakkal ismerkedik meg. Ahogy az már megszokott a Mass Effectben, lesznek bizonyos emberek, akik boldogan együtt működnek, és lesznek olyanok, akik nem annyira.”

Mindent összevetve úgy tűnik, a Mass Effect: Andromeda afféle reboot lesz. Nem teszik meg nem történté a trilógia történetét, de nem is veszik figyelembe (talán valahogy úgy oldják meg, mint a Jurassic World alkotói – apró utalásokkal jelzik, hogy a második és harmadik film nincs törölve, de semmi konkrétumot nem láthatunk, hallhatunk). Talán néhány párbeszédben, esetleg kódexbejegyzésben említve lesz a háború, de nem fogunk Shepard irányította Kaszásokba botlani, nem fog senkinek zölden világítani a szeme.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!