Nehéz időszakon van túl a 4A Games. Hiába hozták tető alá a nagyszerű Metro 2033-at és a zseniális Metro: Last Lightot, ráadásul ezek még egy sikeresnek mondható Redux kiadást is megéltek, a szegény fejlesztőt még így is húzza az ág.

Először a kiadójukat, a THQ-t vesztették el, de ezután a Deep Silver felkarolta őket. Aztán kitört a konfliktus Oroszország és Ukrajna között, úgyhogy a csapat a székhelyét Kijevből átette Máltára. Mindez 2014-ben történt, azóta egy hangot sem hallottunk felőlük.

Most viszont megtörték a csendet, és Facebook-oldalukon közölték, hogy bizony még élnek és virulnak, sőt, két projekten is dolgoznak. Hogy mik ezek, azt sajnos nem árulták el, a poszt inkább a stúdióra magára koncentrált (néhány képet osztottak meg, amint a csapat a máltai nemzeti ünnepet ünnepli egy hajón), de a korábbi – utolsó – hírük egy új Metro-játékról szólt, szóval esélyes, hogy ez lehet az egyik a két titkos, de izgalmas projekt közül. Annyit azért megígértek, hogy amint tehetik, további részleteket is megosztanak. Epekedve várjuk.