A Microsoft ma egy új VR headsetet jelentett be. Pontosabban több fajtára is számíthatunk, mivel ezek olyan Microsoft partnerektől fognak érkezni, mint a HP, Dell, Lenovo , Asus, és Acer. Ezen headsetek ára pedig 299 dollárnál fog kezdődni, ami a 600-800 dolláros áron kínált Oculus Riftnél és HTC Vive-nál jóval kedvezőbb ajánlat, ami hatalmas előnyt jelenhet majd ezen a friss piacon.

Ez lesz az első olyan VR headset, ami a beépített érzékelőinek köszönhetően, nem igényel nagy teret, kamerát, vagy lézeres fényforrást a használója térbeli pozíciójának meghatározásához.  Egyelőre kevés egyéb információ derült ki az eszközről, de az általa használt technológia valószínűleg hasonlít az Oculus Rift „Santa Cruz” prototípusára, a képek alapján pedig külsőleg hasonlít a PlayStation VR-re, részben a fejpánt miatt.

Az első bemutatók szerint a headsetet használhatjuk a Windows 10 Creators Update-el (ez egy 2017 elején érkező frissítés a Windows 10-hez, ami főként a Windows 10 kreatív alkotóit fogja segíteni) is, és ilyen módon készíthetünk, oszthatunk meg, vagy nyomtathatunk ki 3D-s alkotásokat.

microsoft-vr.jpg

Nektek hogy tetszik az új minőségi, kevés dolgot igénylő, ráadásul olcsó VR headset?