• Több mint 10 év után vége az Xbox 360 pályafutásának
  • A Microsoft leállította a gyártást
  • A szerverek nem állnak le, mindenki ugyanúgy használhatja a gépet, mint eddig

Több mint tíz év, 84 millió eladott példány, 78 milliárd játékkal töltött óra, 486 milliárd Gamescore bezsákolása, 27 milliárd feloldott achievement és 25 milliárd, appokban töltött óra -- ezek jellemzik az Xbox 360 pályafutását.

A Microsoft második asztali konzolja 2005 novemberében került boltokba, ezzel elsőként nyitotta meg az asztali konzolok hetedik, meglehetősen hosszúra nyúlt generációját, a cég pedig ma bejelentette:

LEÁLLÍTOTTÁK AZ XBOX 360 GYÁRTÁSÁT, VAGYIS A KONZOLT NYUGDÍJAZTÁK.

Ez azt jelenti, hogy a megmaradt készlet kimerítése után már csak másodkézből vásárolhatod meg a gépet, így ha mindig is vágytál egyre, és friss példány kell, akkor érdemes sietni.

A Microsoft leszögezte, hogy az Xbox 360 eltemetése nem jár együtt azzal, hogy a kapcsolódó szolgáltatásokat is kiiktatják. A szerverek, az áruház és a Games With Gold illetve a Deals With Gold programok is tovább fognak működni, valamint a jótállást is honorálni fogja a cég.

Magyarul, ha eddig boldogan elvoltál az előző generációs konzollal, akkor a belátható jövőben nem tapasztalsz majd változást.

xbox-360-alt-5.png