• Norvégiában egy középiskola a tananyag részévé teszi az eSport oktatását
  • Szabadon választott tárgy, ami a játékok mellett a csapatmunkát és kommunikációt is fejleszti
  • Játékok mellett testedzés, életmód- és étkezési tanácsok, valamint a reflexek fejlesztése is az órák része lesz
  • Minden diák komoly, i7-es processzorral szerelt Gamer PC előtt játszhat
  • Augusztustól indul az eSport tanítása, de még nem találták ki, hogy melyik játékkal

Egyre nagyobb az versenyszerűen űzött videojátékok, vagy más néven, az eSport térhódítása. Egyre nagyobb pénzösszegek fordulnak meg a bajnokságokon, ezzel arányosan pedig egyre többen nézik ezeket az eseményeket, miközben a nagy cégek sorban jelentkeznek a maguk eSport divíziójával: legutóbb az Activision és az EA állt be a sorban, illetve éppen tegnap az egyik legnagyobb sportcsatorna, az ESPN is beszállt. Ezek után aztán nem túl meglepő, hogy az iskolákba is kezd beszivárogni, annyira, hogy

EGY NORVÉG ISKOLÁBAN EGYENESEN TANANYAG LESZ AZ ESPORT.

A Garnes Vidaregaande Skule lesz az ország első olyan állami középiskolája, ahol a hivatalos tananyag részét képezi majd a versenyszerű videojátékok oktatása. Augusztustól kerül majd bele a tantervbe az eSport, amellyel az a nagy céljuk, hogy ne csak a játék mechanizmusait, hanem a hosszan tartó figyelmet, a csapatmunkát és a kommunikációt is pallérozzák, vagyis nem éppen a következő profi gamerek generációját nevelik ki a norvégok. A játék mellett testedzés, életmód- és étkezési tanácsadás, illetve a reflexek edzése is előkerül majd.

AZ ESPORT OKTATÁSA 30 FŐS OSZTÁLYOKBAN ZAJLIK MAJD, ÉS NEM KÖTELEZŐ, EZ EGY SZABADON VÁLASZTOTT TÁRGY.

Az iskola egyelőre még nem találta ki, hogy pontosan mivel játszanak (a League of Legends, a Dota 2 és a Counter-Strike: Global Offensive már felmerült, de a diákok javaslatokat is tehetnek), az viszont már biztos, hogy heti öt órában tanítják majd, és minden diák rendelkezésére bocsátanak egy Intel Core i7-980 processzorral felszerelt gépet, gamer széket és G-Sync monitort -- bár, a perifériákat mindenkinek magának kell biztosítania.

esport.jpg

Így örülnek most a Garnes Vidaregaande Skule diákjai.