George „Geohot” Hotz kissebfajta híresség a techvilágban, ugyanis 2007-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elsőként törte fel az iPhone-t, majd 2010-ben a PS3-at is sikerült megszabadítani a védelmétől. A most 24 éves cracker ismét hallatott magáról, azzal, hogy állást kapott a Google-nél.

A történet ott kezdődik, hogy Geohot az év elején tüzetesen átvizsgálta a Google népszerű böngészőjét, és sebezhetőségek egész sorát fedezte fel, amikről értesítette is a fejlesztőket. Ezt a megacég egy 150 ezer dolláros jutalommal hálálta meg, illetve felkínáltak neki egy állást a frissen indult Project Zero programban.

A Project Zero dióhéjban egy olyan kezdeményezés, amiben a Geohothoz hasonló figurák azon lesznek, hogy az internet- és a szoftverhasználat biztonságosabb legyen, s ez nem csak a Google szolgáltatásaira értendő, hanem minden olyan alkalmazásra, amit sok ember használ. A cél az, hogy az ilyesfajta támadásokban jártas emberek folyamatosan keressék a sebezhetőségeket, s ezekről egy publikus adatbázist tartsanak fenn, valamint új kutatásokat indítsanak, amelyek eredményei által hatékonyabb védelmeket lehet kidolgozni.

geohot.jpg