Az Amerikai Egyesült Államok tengerészgyalogosairól általában azt szoktuk hallani, hogy terroristákra vadásznak, és nem azt, hogy pokémonokra. Most mégis az történt, hogy Seth Ortega és Javier Soch leugrott a kaliforniai Fullerton parkjába, ahol a Pokemon GO nevű játékkal szerették volna elütni az időt, azaz be akartak gömböcölni néhány pokémont.

Ugyanitt játszott egy anyuka és négy csemetéje, valamint egy másik anyuka és két gyermeke a Pokemon GO-val, valamint egy felettébb gyanús fickó, aki úgy tűnt, valami mással akar „játszani”. A férfi mindkét csapatot megpróbálta molesztálni, az egyiknél sikerült is illetlenül megérintenie az egyik gyereket. Ekkor lépett közbe a két tengerészgyalogos, akik nem csak hívták a rendőrséget, de a helyszínen is tartották az illetőt – remélem, párszor „megbotlott” a rendőrökre várva, a rendőrségi autó felé menet vagy már a rendőrségen.

pokemon-go-marine.jpg

A gyanúsítottat gyermekmolesztálásért vették őrizetbe a hatóságok, majd kisvártatva kiderült, hogy egy másik kaliforniai városban már körözik gyilkosság vádjával. Belegondolni is félelmetes, hová fajulhatott volna a dolog, ha esetleg az a két tengerészgyalogos nem a Pokemon GO-t választja, hanem mondjuk a GTA 5-öt, és otthon maradnak.