• A sorozatban is találkozhatunk a The Last of Us Part 2 Remastered egyes elemeivel
  • Pontosabban a Lost Levels néhány tartalmával
  • Erről a játék rendezője, Neil Druckmann beszélt
  • Az elmondása alapján legalább egy dolgot mindenképp át akarnak venni a felújításból

A január 19-én érkező The Last of Us Part 2 Remastered kapcsán már a bejelentésekor kiderült, hogy sokkal többet kínál majd néhány feljavított textúránál és magasabb felbontásnál/képfrissítésnél. Többek között egy vadiúj játékmódot is kapunk a vártnál némileg tartalmasabbnak ígérkező No Return képében, emellett pedig a vágóasztalon hagyott tartalmakba is belemerülhetünk a fejlesztői kommentárral is ellátott Lost Levels keretében. Mostanra ugyebár megtudhattuk, hogy összesen három kivágott pályarésszel kedveskedik a Naughty Dog, melyek közül a vélhetően hidegrázós élményeket kínáló "Sewers" (csatornák) hangzik a legizgalmasabbnak. De emellett ott van még a Jackson Dance, amelyben minden valószínűség szerint a településen sétálgathatunk majd a Dinával történő tánc előtt, a Boar Hunt során pedig egy vaddisznóra vadászhatunk Ellie-vel, ami az alapjátékban csupán egy naplóbejegyzésben volt megemlítve. Jelenleg pedig úgy áll a dolog, hogy ezen szakaszok bizonyos elemeivel akár még a nagysikerű adaptáció második évadában is összefuthatunk, legalábbis a játék rendezője és az HBO sorozatának társalkotója, Neil Druckmann szerint.

A neves alkotó az Entertainment Weeklynek adott interjúban mesélt arról, hogy milyen átfedésre számíthatunk a két produkció között. "Mintegy ízelítő gyanánt elárulhatom, hogy legalább egy elemet át szeretnénk ültetni a sorozatba a játék kivágott pályarészeiből" – mondta Druckmann. "Ez persze még nem végleges, hiszen egyelőre nem kezdtük el a második évad forgatását, így elég sok dolog változhat annak függvényében, hogy mit érzünk a legjobbnak a széria számára" – tette hozzá. A tervek szerint tehát a programban ugyan nem lesznek olyan karakterek, akiket a sorozatban ismerhettünk meg, a felújítás bizonyos elemei azonban már átkerülhetnek az adaptációba, legalábbis abban az esetben, ha azoknak van értelme. A nagysikerű feldolgozás következő szezonjára egyébként még nem igazán érdemes várni, mivel Pedro Pascal kissé zsúfolt naptára miatt csak februárban kezdődik a forgatás, így elég sokára fog csak a képernyőre kerülni az első epizód.