Január 19-én érkezik a The Last of Us Part 2 Remastered, amiben helyet kap egy vadonatúj játékmód is: ez lesz a No Return. Ebben a túlélés kapja a főszerepet a random összecsapások során, szóval illik nem fűbe harapni az alapjátékból visszaköszönő helyszíneken, ellenkező esetben ugyanis kezdhetjük elölről az egész menetet. Az egyes nekifutásokat ráadásul random módosítókkal is megkavarták a fejlesztők, így egészen biztosan jól fognak szórakozni mindazok, akik vevők erre a koncepcióra. Már csak azért is, mert Ellie és Abby mellett olyan jól ismert (és természetesen egyedi tulajdonságokkal rendelkező) szereplők felett is átvehetjük az irányítást, mint például Dina, Lev, Tommy és Jesse, az pedig már csak a hab a tortán, hogy még különféle öltözékeket is feloldhatunk hozzájuk. Az egyes futamok minden esetben egy főellenséggel végződnek, így akiknek máig álmatlan éjszakáik vannak a rettegett Rat King miatt, azok jobb, ha előre felkészülnek az újabb találkozásra.

Del Walker, a Naughty Dog vezető karakter-dizájnere megosztott egy tweetet a No Return játékmóddal kapcsolatban: "Nem hiszem, hogy készen álltok arra, mennyire STRESSZES ez a túlélő mód a játékban" – írta, majd hozzátette: "Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott!" Meg kell várnunk a január 19-et, hogy láthassuk, mire is gondolt pontosan Walker, de addig érdemes felkészülni lélekben, hogy a No Return senkinek nem kegyelmez majd.