A Watch Dogs a 2012-es bemutatója óta alaposan megcsúnyult -- nem azt mondom, hogy a játék ronda, egy cseppet sem az, csak a csapat nem ezt mutatta nekünk két évvel korábban. Sokan tehát csalódottak voltak, a bajt pedig csak tetézte, mikor a héten előkerültek azok a rejtett opciók, amikkel tetszetősebb, a 2012-es demóhoz közeli állapotot hozhatunk elő a játék PC-s verziójából.

Ennek felbukkanása együtt járt azzal, hogy a szőrösebb szívű rajongók azzal vádolták meg a Ubisoftot, hogy tudatosan butították le a személyi számítógépre írt változatot, utalva arra, hogy sokszor mi húzzuk a rövidebbet, ha egy nagy nevű játék portjáról van szó. A kiadó azonban ezt cáfolja, s erről egy külön közleményt is kiadtak a hivatalos oldalon.

„A csapat arra törekszik, hogy a lehető legtöbbet hozza ki a platformokból, így azt mondani, hogy tudatosan butítunk, ellenkezik mindennel, amit kitűztünk magunk elé. Minden játékunkat teszteljük és optimalizáljuk az adott platformokon a legjobb teljesítményre törekedve. Igen, a PC-s verzióban vannak régebbi, nem használt renderelési beállítások, amiket különböző okok miatt kapcsoltunk ki a látványvilágot, a stabilitást, a teljesítményt és úgy általánosságban a játékmenet minőségét szem előtt tartva.

A moderrek általában kreatív és lelkes játékosok, akik elkötelezettségét nagyra értékeljük, de a szóban forgó modnak (ami a régi beállításokat használja), ami bizonyos területeken javítja a grafikát, számos negatív tulajdonságai is lehetnek. Ezek lehetnek teljesítménybeli gondok, a játékvilágban való navigáció romlása és akár az is, hogy egyesek kevésbé fogják élvezni a játékot ennek használata mellett.”

A Watch Dogs tehát okkal olyan, amilyen, s nem egy gonosz konspiráció dolgozik a háttérben arra törekedve, hogy nekünk, PC-s játékosoknak rosszabb legyen -- bár ez sovány vigasz, mikor kézzel fogható bizonyítékunk van arra, hogy a játék igen is lehet és tud szebb lenni, mint amit a Ubisoft késznek nyilvánított.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!