Megállíthatatlanul közelít a legújabb Wolfenstein-játék, melyben természetesen visszatér B.J. Blazkowicz, hogy újból megmentse a világot a csúnya, gonosz náciktól. A mostani feladta azonban az eddigi legnagyobb horderejű, ugyanis meg kell állítania Himmlert és az SS brigádot attól, hogy megszerezzék a Black Sun néven ismert ereklyét, mely ha rossz kezekbe kerül, a világ pusztulását is okozhatja. Szerencsére Blazkowicz már kétszer is győzedelmeskedett a harmadik birodalom felett, így biztosan ez sem jelent majd kihívást hősünknek, aki kalandjai során mindenféle náci szörnyűséggel megküzd majd, ráadásul a Veil nevezetű alternatív dimenzióban is tesz egy látogatást.

A játék alatt az id Tech 4 dübörög, amely egykor a Doom 3-at és a Quake 4-et is meghajtotta, tehát nem szükséges Pakstól gépet kölcsönözni, erről pedig a ma nyilvánosságra került minimum gépigény is tanúskodik.

Minimum konfiguráció:
  • Operációs rendszer: Microsoft Windows XP vagy Windows Vista
  • CPU: Intel Pentium 4 3.2 GHz vagy AMD Athlon 64 3400+
  • RAM: 1 GB RAM
  • VGA: 256 MB NVIDIA Geforce 6800 GT vagy ATI Radeon(TM) X800; 256 MB videokártya-memória megléte kötelező, ahogy a DirectX 9.0c támogatása is
  • HDD: 8 GB
  • Hangkártya: DirectX 9.0c kompatibilis legyen