Az alap Assassin’s Creed III a lehetőségekhez mérten igyekezett a lehető leghitelesebben követni a történelmi eseményeket, ám az első, komolyabb letölthető tartalomban a fejlesztők már nem állítanak maguk elé ilyen korlátokat, s egy alternatív múltat mutatnak be. Ebben a függetlenségi háború során aratott győzelme után George Washington királynak koronázta meg magát, s zsarnokként uralkodik az Egyesült Államok felett. A történt három részre oszlik, s ennek megfelelően három kisebb DLC-vel kell számolnunk, melyekért fejenként 10 dollárt kell fizetni, de persze egyben is megvásárolhatjuk majd ezeket, mégpedig 30 dollárért a Season Pass keretében.

Az első, The Infamy névre keresztelt epizód február 19-én fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra. Játékosokként itt a Washington hatalomra kerülése utáni első szakasszal ismerkedhetünk meg, illetve elkezdünk dolgozni azon, hogyan döntsük meg a hatalmát.

AC3: Ekkor jelenik meg a Tyranny of King Washington DLC első része