A Heroes of M&M pontosan olyan, mint a bociszemű kiskutya a szomszédban: lehetetlen úgy elmenni mellette, hogy meg ne simogatnád. Ha netán létezik mégis olyan ember ezen a planétán, aki eddig nem találkozott vele: e fantasyvilág hősei sereget gyűjtenek, várakat foglalnak el, és mágiával felvértezve indulnak a körökre osztott csatákba. Jellemző még, hogy itt minden sarkon kincsek lapulnak, ritka fegyverek, és egyéb mágikus miskulanciák, amelyekért komoly seregeken kell átrágnunk magunkat. S miközben hősünk újabb és újabb képességekkel gyarapodik, egyre jobb felszereléseket aggat magára, az ellenség is rendre kilovagol az erődítményeiből, hogy megütközzön velünk.

Az imént felemlegetett évtizedes receptet három éve épp a magyar illetőségű Black Hole frissítette fel, majd a Virtuos ezen alapokra építette rá mellékletünk alanyát. A várak itt már kvázi uradalomként működnek – ha az erődítményt bevetted, minden közeli bánya és lelőhely birtokjoga automatikusan rászáll az új tulajdonosra. A fosztogatás, az aranybányák letámadása tehát már nem opció, kivéve, ha van egy felesleges hősöd, hogy évekre tábort verjen a helyszínen, mert ahogy kiteszi a lábát, máris visszavált a zászló. A nyersanyagokból egyébként most nem hatot, hanem csupán négyfélét halmozhatunk fel, és a toborzás is leegyszerűsödött, nevezetesen bármely kiképzőhelyen felvásárolhatod az egész heti termést egyben – ehhez persze alapkövetelmény, hogy a szükséges épületek a toborzás helyén is ki legyenek építve. Változott a karakterfejlesztés is, hogy éppen előnyére-e, azt mindenki döntse el saját maga; újdonság mindenesetre, hogy a varázslatokat és a lények erősítését egy táblázat alapú keretből válogathatjuk össze. No, és akkor még nem beszéltünk a Vérről és a Könnyekről, mert minden hős cselekedeteit ez a két új értékmérő foglalja keretbe. Szeretsz gonoszkodni, és gyakorta lemészárolod a futásnak eredő seregeket? Nem gond, fain támadó képességekhez jutsz! Persze, ha a Könnyeket gyűjtöd – szelídebben bánsz a környezeteddel –, azt is meghálálja a játék remek védekező opciókkal.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A legsötétebb elfek

A Shades of Darkness két küldetésszálat tartalmaz: a második Nekropolisz hadjáratban egy Vein nevű halállovaggal keressük a gyógyírt a Pókkirálynő híveit sújtó rejtélyes betegségre, míg az új, Tömlöc frakciós eposz már a Raelag herceg vezette Éjárnyak felemelkedéséről szól. A 4-4 küldetés gonoszul kevésnek hangzik, de az átvezető videókkal, közjátékokkal sűrűn átszőtt történet és a hatalmas, kellően megnehezített pályák legalább 30-40 óra figyelmet követelnek, és van még skirmish, valamint többjátékos opció is. A csontik szokásosnak mondható serege mellett ráadásul ezúttal a Tömlöcön van a fókusz, amely a láthatatlanság bársonyos karjait kapta oltalmazóul (kampánytipp: minden körben legyen legalább egy láthatatlanná tett egységed, mert +12% sebzést jelent – Árnyékpaktum). Raelag a lengén öltözött Csakramtáncos és az alap Orgyilkos, Árnyjáró mellett olyan nagyságokat vonultat fel a seregében, mint a Minotaurusz a Megelőző csapás képességgel, vagy a szárnyas Mantikór, de az Arctalanokat se feledjük, akik bábként mozgathatják a szemben álló egységeket. A Fekete sárkány teszi fel a koronát a műre, már ha neked is hiányoztak ezek a repülő bestiák (az alapjátékból ugyanis kimaradtak).

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Hősöknek, szeretettel

Szerepjátékelemek és taktika, két jól felépített történet, rengeteg másodlagos, ugyanakkor nem kevésbé érdekes mellékszál, sajátos Dinasztia-rendszer egyedi jellemzőkkel, fegyverekkel, képességekkel és mindez magyar felirattal – nagyjából ez a Shades of Darkness. Amennyiben nem a könnyű nehézségi szintet célzod meg, kellemes kihívásban lesz részed!

001pcguru1504.jpg

AZ ÁPRILISI PC GURU MAGAZINT ÁPRILIS 9-TŐL KERESSÉTEK AZ ÚJSÁGOSOKNÁL!

EZ PEDIG A HÁTSÓ BORÍTÓ:

116pcguru1504.jpg

KÓDBEVÁLTÁS

A DVD-tasakra nyomtatott kódsort nem a Uplayen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni a DVD tasakjára nyomtatott kódsort, az eredmény pedig egy Uplay-kód lesz, amit már beválthattok a Ubisoft áruházában.

A DVD-tasakon található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!