Az ex-GSC-s arcokból verbuválódot West Games bejelentette az Areal című posztapokaliptikus FPS-t, melyet az ukrán srácok a Stalker-sorozat szellemi utódjaként jellemeznek. Az Areal mindent tud majd, amit egy Stalker 2 tudna: hatalmas bejárható terület, kidolgozott sztori, összetett játékmenet és sok-sok horrorisztikus elem várható -- már ha a Kickstarter-projekt összejön, ugye, mert a West Gamest nem igazán veti fel a pénz.

Az Areal sztorija szerint a Földet a közeljövőben eltalálja egy meteor, mely magával hozza a különös, metamorphite-nak nevezett életformát, ami mutációk egész sorát indukálja a természetben. Az emberiség egyszer csak arra eszmél, hogy az állat- és növényvilág visszavette a bolygó feletti irányítást, fajtánk pedig egy pillanat alatt veszélyeztetetté vált.

A történet során egy túlélőt alakítunk, aki az összeomlott társadalom peremén próbál életben maradni. Az Areal nem lineáris játék, hanem úgy működik, mint egy fejlett RPG: a nyitott világot NPC-k és küldetések népesítik be, utóbbiak pedig többféleképpen is megoldhatók, sőt, rengetegszer kerülünk válaszút elé, döntésünk pedig befolyásolja a sztori kimenetelét. A történetet és a forgatókönyvet egyébként egy volt Spetznaz-katona, a leszerelése óta fantasyíróként tevékenykedő Szergej Tarmasev jegyzi.

Ahogy annak idején a Stalker, úgy az Areal is FPS, bár a játékmenetet számtalan szerepjátékos elem bővíti. Várható karakterfejlődés, testre szabható felszerelés, moddolható arzenál, sőt, járműveket is vezethetünk majd, igaz, mindegyik üzemanyagot és karbantartást igényel, épp úgy, ahogy a való életben. És ha ez még nem volna elég, a Stalker artifact-rendszere is visszaköszön, csak épp itt metamorphite-okat aggathatunk az övünkre. Lesz továbbá egy X-life nevezetű, állatvilágot irányító mesterségesintelligencia-rutin is a programban, ami elkülönül az ellenfeleket vezérlő MI-től.

Areal

Ez így elméletben nagyon jónak tűnik, és a csapat tagjai sem új arcok. A West Gamest a 4A Gamesből, a GSC-ből és a Vostok Gamesből kivált fejlesztők alkotják, jórészt azok az emberek, akik a Stalker 2 fejlesztésén is dolgoztak, még mielőtt lelőtték volna a projektet. Az Arealt saját fejlesztésű grafikusmotor hajtja, a program pedig PC-re, PS4-re, Xbox One-ra és Wii U-ra készül megjelenni. A Kickstarter-gyűjtés 26-án, tehát holnapután kezdődik, a cél pedig 50 ezer dollár, ami elég kevésnek tűnik egy ekkora projekthez. Ahhoz, hogy letöltőkódot kapjunk az elkészült Arealez, 25 dolcsit kell bedobnunk a kalapba.

És ha már a pénzügyeknél tartunk: a hivatalos videó abszolút nem meggyőző, a fejlesztők a régi Stalkereket mutogatják benne, meg látunk pár koncepciórajzot, de ennyi, kifújt. A West Games ráadásul már futtat egy másik, valószínűleg halálra ítélt Kickstarter-gyűjtést is, ami egy Twin Souls című lopakodós játékot takar. Nem lesz sok ez egyszerre, fiúk?