Október 23-án Xbox One és PS4 konzolra megjelenik az Assassin's Creed Syndicate, ami a sorozat fennállásának eddigi legmodernebb időszakába viszi a játékosokat, a 19. századi London utcáira, ahol a várost uraló templomosokat kell megleckéztetnünk. A mellékhajtásokat, mobiljátékokat és kiegészítőket nem számolva, ez a tizedik játék a sorozatban, amely 2007-ben indult útjára, az elmúlt évek során pedig rengeteg változáson esett át -- ezt a fejlődést egy korábbi cikkünkben már áttekintettük, így most kevésbé ismert tényekkel igyekszünk teljessé tenni az Assassin´s Creed tudásanyagot. Jelen cikkünkben próbáltunk mind a tíz játékból összeszedni érdekességeket, például azt, hogy…

…az első játék eredetileg a Prince of Persia sorozat folytatása lett volna, Prince of Persia: Assassin néven. A tervező, Patrice Désilets elképzelése szerint a herceg egyik testőrét alakítottuk volna, a feladatunk pedig természetesen az lett volna, hogy a nemesi család sarját biztonságba vigyük. A Ubisoftnak nem tetszett, hogy nem irányíthatjuk a herceget, de a koncepció tovább fejlődhetett, mígnem elérte a 2007-ben megismert formáját.

…az Assassin's  Creedben megölt történelmi személyiségek, Robert de Sable kivételével, mind akkor és ott haltak meg, ahol a való életben is. A történelmi hűséghez való ilyen szigorú ragaszkodást később elhagyta a sorozat.

… Altair teljes neve Altaïr Ibn-La'Ahad. Ezt a Sas csillagkép legfényesebb csillagjáról, az Altairról kapta. A neve magyarra fordítva nagyjából azt jelenti, hogy Repülő sas. Altair tanítómestere, Rashid ad-Din Sinan azaz Al Mualim neve pedig Mentort jelent magyarul.

… Altair az eredeti tervek szerint olyan szinkront kapott volna, aminek autentikus közel-keleti akcentusa van, de a fejlesztőknek annyira megtetszett Philip Shahbaz hangja, hogy inkább mégis őt választották. Az Assassin's Creed: Revelationsig kellett várni, hogy keleti hangzású legyen Altair orgánuma, ekkor ugyanis Cas Anvart szerződtették a szerepre.

…a sorozat első részében nem lehetett úszni az Animus egy programhibája miatt, a második részben azonban ennek már semmi akadálya nem volt, miután az Assassin's Creed 2-ben a szerkezet 2.0 változatát használtuk.

…az Assassin's Creed 2 története 23 év eseményeit öleli fel, míg ezzel szemben az első rész nagyjából két hónapot.

…a fejlesztők Lucy Stillman és Shaun Hastings fizimiskáját a szinkronszínészekről, Kristen Bellről és Danny Wallace-ról mintázták.

…az Assassin's  Creed 2 The Truth feladványaiban láthatjuk, hogy George Washington az Éden egy darabját használva formálta a történelmet. Az Assassin's Creed 3 The Tyranny of King Washington DLC-jében láthatjuk, hogy mi történt volna, ha ezt a hatalmat rosszra használja.

… Ezio Auditore da Firenze és Altair neve hasonló jelentéssel bír, ha lefordítjuk. Mind a kettő körülbelül azt jelenti, hogy Sas. A „madaras” tradíció a sorozat többi részében is megfigyelhető, kivétel ez alól a Syndicate főszereplői, a Frye testvérek.

…az Assassin's Creed: Brotherhood volt a sorozat első olyan része, ami multiplayer módot is tartalmazott. A 2014-es Unityig minden további részben is volt kompetitív online játék.

…az Assassin's Creed 3-tól számoljunk a Kenway-saga kezdetét. Ennek első részében Connor Kenway-jel, azaz Ratonhnhaké:tonnal és apjával, a templomos Haytham Kenway-jel ismerkedhettünk meg, az Black Flagben pedig előbbi nagyapjával, utóbbi apjával, Edward Kenway-jel kalandozhattunk. A saga része még az Assassin's Creed 3: Liberation és az Assassin's Creed: Rogue is.

…noha a hírekben és marketing anyagokban mindig Connor Kenway-ként hivatkoztunk az Assassin's Creed 3 hősére, a játékban sosem vette magára ezt a nevet. A Ratonhnhaké:ton nyersfordításban nagyjából annyit tesz, hogy „élet, amit megkarcoltak.”

…a Ubisoft nem védette le a Ratonhnhaké:ton nevet a kulturális segéd tanácsára. A mohawk törzs minden tagjának egyedi neve van.

…az Assassin's Creed 3-ban módunk lett volna megskalpolni az áldozatainkat, a mohawk törzs azonban szinte sosem csinált ilyet -- a paunik, a sziú és sájen már annál inkább. 

…a Ubisoft úgy tervezte, hogy Ratonhnhaké:ton és Aveline de Grandpré, az Assassin's Creed 3: Liberation főszereplője egy szerelmes pár lesz, de végül ezt elvetették, a két karakter személyisége és céljai ugyanis túlságosan eltérőek egymástól.

…az Assassin's Creed 3: Liberation eléggé úttörő volt a főszereplő terén, ugyanis ebben irányíthattuk a sorozat első fekete bőrű karakterét, aki ráadásul egy nő. Ezen kívül különlegessége az is, hogy ő az első olyan játszható karakter, akinek nincs rokoni kapcsolata Desmonddal.

…a Black Flag főszereplője, Edward Kenway Walesben, Swansea-ben született, ugyanott, ahol a szinkronszínésze, Matt Ryan. A főszereplő hátterét Ryan hangjának hatására írták át, a fejlesztőknek ugyanis nagyon megtetszett a walesi akcentusa.

…a Black Flag egyértelmű bizonyítékokat tartalmaz arra, hogy a Watch_Dogs és az Assassin's Creed sorozat ugyanabban a világban foglal helyet.

…a 2014-ben megjelent Assassin's Creed Unity a sorozat legrosszabb átlagértékelését kapott játéka: a Metacritic-átlag 70. Ez azzal magyarázható, hogy a megjelenéskor egy egész sor problémától hemzsegett a program, a helyzet pedig annyira súlyos volt, hogy a Season Pass tartalmait ingyen adta oda a Ubisoft.

… Aveline de Grandpré, Shay Cormac és a Frye testvérek mellett a Unity főszereplője, Arno Dorian sem rokona Desmondnak, nevében azonban ott a „madaras” tartalom. Az Arno ógermán jelentése nagyjából annyit tesz: a sas ereje.

…a Unity társjátéka, a Rogue a sorozat első olyan része, amiben egy templomost irányíthatunk, és egyúttal ez az utolsó része az Assassin's Creed 3-mal indult Kenway-sagának.

…a sorozat során sokat változott a DNS-ben tárolt emlékek felkutatására használt Animus, a teljes lore-t nézve pedig még többet. Az első verziót 1980-ban üzemelte be az Abstergo, amit aztán a kétezres évekig számos alkalommal továbbfejlesztettek. Játékosokként az 1.28-as változatot használhattuk az első részben, amint az assassinok által készített, szék formájú 2.0, 2.01, 2.03 és a 3.0 követett. A Black Flagben mutatkozott be a játékkonzol szerű Animus Omega, a legújabb eszköz pedig az Animus technológiára épülő Brahman VR, ami az Assassin's Creed Brahmanban tűnt fel.

brahman-vr-animus-vr.jpg