A Dome City egy elhagyatott marsi városba kalauzol minket, ami már önmagában is elég nyomasztó lehet, de képzeljük el milyen, ha a kihalt utcákat és házakat járva az Alan Wake zenéjéhez hasonló taktusok szólnak a hangszórókból. Nos, ez megeshet, hiszen a Dome City, azaz a Kupolaváros zenéjét valóban Petri Alanko, az Alan Wake zeneszerzője jegyzi majd – derült ki a játék hivatalos honlapjáról.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikerült megállapodnunk Petrivel. Az Alan Wake betétdalai egytől-egyig fantasztikusak, és biztosak vagyunk benne, hogy a Kupolaváros esetében is hasonlóan kiváló munkát végez” – nyilatkozta Királyházi Csaba, az Overon Station vezetője.

Emellett kiderült, hogy Alankón kívül a zenei anyag megvalósításában részt vesz Vári Róbert – az ő zenéjét hallhatjuk a trailerben –, illetve egy másik, a nagyközönség előtt még titkolt, de ismert magyar zeneszerző is. Hogy ő kicsoda, azt a készítők ígérete szerint hamarosan megtudjuk, de addig is íme a kérdés: ti kire tippeltek?